POSTALÁDÁNKBÓL – Fesztiválok bűvöletében

Mozgalmas volt a június a Jubilate Nőikar számára. A hónap közepén három napot töltöttünk az ausztriai St. Michaelben a X. Feuer und Stimme (Tűz és Hang) Nemzetközi Kórustalálkozón. Utunkon velünk volt a Borostyán Férfikar is. Kellemes időt töltöttünk együtt, sikerült egymást – a színpadon kívül is – jobban megismerni.

A több mint ezer fős fesztiválon szívesen fogadtak bennünket, nagy sikerünk volt, jó volt ott magyarnak lenni. Felvonulás, nyitó- és záróünnepség, koncertek, hegyi mise, túra, régi és új ismerősök, mivel mi már másodszor voltunk ezen a fesztiválon.

A következő hétvégén csak segítők voltunk az ajkai Pedagóguskórusok Országos Találkozóján. Csoportok kísérését vállaltuk. Ez is egy jól megszervezett, sikeres fesztivál volt. Nem csak a mi véleményünk szerint, hanem a visszajelzések alapján is. Koncertek, közös éneklés az Agorán, vacsora, zenés összejövetel a sportcsarnokban. Örülünk, hogy szép emlékekkel távoztak a résztvevő kórusok.

A rákövetkező hétvégén két napot töltöttünk a IV. Keszthelyi Dalünnepen. Ezen is másodszor vettünk részt, de ezt a fesztivált kétévente rendezik. 35 kórus részvételével zajlott a találkozó. A hivatalos koncertek a Fő téri templomban és a Balatoni Múzeumban voltak. Ezenkívül kaptak a kórusok utcazenélési lehetőséget és a kastély tükörtermében is felléphettek. Ez utóbbi helyszín leírhatatlan, egyszerűen fantasztikus volt. A Cziffra György által adományozott zongora úgyszintén. Zongorakísérőnk, Vörösné Klári is el volt ragadtatva. Este stafétaéneklés, fáklyás felvonulás a központtól a Balaton-partra. Sok új barátra tettünk szert.

Három fesztivál, mindegyik nagyon jó volt. Különbözőek, már csak a helyszínek miatt is. Mindenhol más-más élmény ragadta meg az énekeseket. Ezek az érzelmi feltöltődések segítik a további munkánkat. Ami közös volt a fesztiválokban, az a zene, az éneklés, ami adott esetben határokat, nyelvet nem ismerve, mindenki számára érthető volt. Talán nem kell magyaráznom, hogy nekünk a keszthelyi volt a „legszebb”. Ugyanis itt kaptuk meg az „aranyos” jelzőt a minősítés által.

Hartinger Nándorné karnagy

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply