POSTALÁDÁNKBÓL Márton napon liba gágog, zene szól és folyik a bor

Fotó: facebook

November 29-én került sor a Márton- napi bál és az újbor ünnepére az Orchidea és a Lila Akác nyugdíjas klub közös szervezésében.  Ebben az esetben főleg a közös szervezésen van a hangsúly, mivel eddig erre még nem volt példa. A jó hangulatú bálnak a  Kaszinó adott otthont, ahol közel kettőszáz szórakozni vágyó gyűlt össze a város nyugdíjas klubjaiból.

A minden igényt kielégítő és szórakoztató zenét Pék Attila és Pékné Nyirő Anita biztosította. Kedvcsinálóként az Orchidea klub tagjai egy kérdezz-felelek zenés összeállítással nevettették meg a jelenlévőket, majd hófehér nadrágba és pólóba bújva libának öltözve, sárga csőrrel és lábakkal, sok humorral fűszerezve táncolták el a libatömés pikáns sztoriját. Németh Anna, a Lila Akác klub tagja örökzöld slágerekkel idézte fel fiatalságunk idejét.

A jelenlévőket a két klubvezető mellett dr. Horváth József alpolgármester üdvözölte.  Elmondta,- hogy mint ismeretes Márton nap a néphagyomány szerint az éves gazdasági munkák lezárásának ideje, és ilyenkor kezdődik  a téli pihenés időszaka a természet számára. Ekkor vágják le a hízott libát és az újbort is ilyenkor kóstolják meg először. Megemlítette, mennyire fontos az, hogy a hosszú estéket ne magányosan, begubózva töltsük, hanem a testet, lelket és szellemet is frissen tartó, színvonalas programokat nyújtó közösségben keressük a társaságot.

Vallerné Horváth Andrea,  Életet az Éveknek ajkai egyesület vezetője üdvözölte a 19 klub képviselőit, kiemelve annak fontosságát, hogy a közös szervezéssel erősíteni lehet és kell a klubok és a tagok közötti kapcsolatot és, hogy mennyire fontos a nyugdíjasok számára az aktív élet. Jó példa volt erre ez a bál is, mert amikor megszólalt a zene, a táncparketten nem volt szükség a járást segítő botra, hamar megtelt a „táncparkett” önfeledten táncoló, kortalan emberekkel.

A Márton-napi bált Szent Márton emlékére rendezik szerte az országban. Márton büszke lehet az ajkai nyugdíjasokra hiszen szellemiségét követve az adakozás, a segíteni akarás szép példája mutatkozott meg az este folyamán. A szervezők nagyon sok szép és értékes tombolatárgyat gyűjtöttek össze kisorsolásra, ennek eredményeként gyorsan elfogytak a tombolajegyek, ami azt is jelentette, hogy a megjelentek ezzel is kifejezhették támogatási szándékukat a szervező klubok felé.

Az eseményt a felsoroltakon kívül megtisztelte jelenlétével  Czingler Sándor az Életet az Éveknek Országos Szövetség alelnöke,  Johanidesz Sándor képviselő, akik a hivatalos rész befejezése után is velünk maradtak. A két klub tagjai élvezték a közös munkát, a közös szórakozást, megnyitva egy kaput annak a jó érzésnek, hogy közösen többre vagyunk képesek és a megosztott öröm, dupla öröm.

Barcánfalvi Zsuzsa

Lila Akác Nyugdíjas Klub vezetője

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply