Rátámadtak egy lányra

Minden indok nélkül lányok támadtak rá egy védtelen tinire, akit agyba főbe vertek. A főkolompos megúszta felfüggesztett büntetéssel.

Az eset még 2018 március végén történt, amikor az akkor 16 éves, lakásotthonban lakó B. A. Katalin és két társa felfigyelt az ajkai buszpályaudvar mögött sétáló lányra, majd utánafutottak… Ki tudja miért, mindenféle büdös ribancnak elmondták, majd hátulról megmarkolták a haját, s elkezdték rángatni. Végül már csak egyedül maradt a sértettel a vádlott, aki “ellenfelét” lerántotta a földre, ahol rátérdelt a hasára. Közben érkezett egy másik lány is a helyszínre, akivel közösen ütötte-verte a bajba kerültet a vádlott.  A földön fekvő kamasz arcát és mellkasát tenyérrel és ököllel csépelték. Ezután B. felállt, majd többször belerúgott a tinibe, aki megúszta a bántalmazást zúzódásokkal.

Az Ajkai Járásbíróság a fiatalkorú vádlottat társtettesként csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt jogerősen nyolc hónap fiatalkorúak fogházára ítélte, aminek a végrehajtását másfél évre felfüggesztette. A bíróság megállapította, hogy a vádlott a felfüggesztett szabadságvesztés ideje alatt pártfogói felügyelet alatt áll.

(n. g.)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply