Ravasz a vádlottak padján

Ravasz Tibor nem engedélyezte fényképének közlését – még arcának kitakarásával sem – ezért a tárgyalóterem egy részét nem mutatjuk.

A március 21-én lezajlott veszprémi járásbírósági tárgyaláson ezúttal Ravasz Tibor, az önkormányzat Fidesz frakciójának vezetője ült a vádlottak padján és Schwartz Béla polgármester volt a vádló.

A korábbi években többnyire a Fidesz frakció tagjai jelentették a fel a polgármestert, most azonban fordult a kocka. Ravasz vádlott háborgott, hogy Schwartz Béla egyáltalán hogy merte őt feljelenteni – ez azonban, valljuk be, eltörpül amellett, hogy a polgármestert huszonegy ízben próbálták vád alá helyezni. (Nem mellékesen: a huszonegy ügyből csak egy végződött elmarasztaló ítélettel, amikor becsületsértés címén kisebb pénzbüntetésre ítélték Schwartz Bélát.) Látványos, ámbár teljességgel értelmetlen hisztit csapott a vádlott a személyiségi jogai körül is. Először is kérte zárt tárgyalás megtartását, miközben ő maga két tévéstáb kíséretében érkezett. A kérést a bíró – arra hivatkozva, hogy mindkét fél közszereplő – elutasította. A tárgyalás végén a vádlott pedig azt közölte, hogy megtiltja a róla készült fénykép- és videofelvételek közlését – amihez, ha közszereplő, ugyancsak nincs joga. (A „baráti” sajtó felvételei ellen persze mégsem volt kifogása, sőt ő maga osztotta meg azokat közösségi oldalán – a Szerk.)

A per tárgya egyébként egy jobboldali országos hetilapban 2011. augusztus 18-án megjelent cikk volt, amelyben Ravasz Tibor azt a „felvetését” fogalmazta meg, hogy a polgármester, amikor országgyűlési képviselő is volt (2006-2010 között – a Szerk. megjegyzése), önkormányzati autóval járt, miközben a magánautójába tankolt, és az önkormányzatnál leadta a tankolási számlákat. Ez utóbbi állítást már a tárgyaláson akképpen módosította – mivel rájött, hogy ez képtelenség –, hogy ezt nem ő mondta, hanem az újságíró találta ki.

Schwartz Béla szerint ez az állítás alkalmas becsülete csorbítására, ezért feljelentette Ravasz Tibort nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás bűntette miatt. Az ügyben a hetilap székhelye szerint illetékes budapesti rendőrkapitányság a nyomozást megszüntette. Emiatt a polgármester panaszt tett, ezt azonban az ügyészség is elutasította. Ezután lépett fel Schwartz Béla pótmagánvádlóként, így került sor a tárgyalás megtartására.

A tárgyaláson Ravasz Tibornak állításait bizonyítania kellett volna. Ez azonban nem sikerült. Ravasz vádlott megpróbálta megfordítani a per irányát, leginkább vádlóként lépett fel. Azt állította, hogy a polgármester jogtalanul vette igénybe a hivatali gépkocsit országgyűlési képviselősége alatt és duplán vett fel költségtérítést. A dupla költségtérítés felvételét sem tudta bizonyítani, mivel az Országgyűlés hivatala a bíróság rendelkezésére bocsájtotta az ennek ellentmondó bizonylatokat. A hivatali gépjármű jogtalan igénybevételét azzal kívánta bizonyítani, hogy dr. Jáger László címzetes főjegyző nem adott engedélyt erre a polgármesternek. A bírónő elrendelte Ravasz Tibor és a címzetes főjegyző szembesítését, amelynek során dr. Jáger László úgy nyilatkozott, hogy Ravasz állítása hazugság, a gépkocsi igénybevételét ő engedélyezte térítés megfizetése mellett, aminek a polgármester eleget is tett.

A közel három órás tárgyalás alatt Ravasz Tibornak nem sikerült az ellene felhozott vádakat cáfolni, ellenben újabb tanúk meghallgatását kérte. Ezzel annyit sikerült elérnie, hogy a bíróság szeptemberre elnapolta a tárgyalást.

Ravasz Tibor nem engedélyezte fényképének közlését – még arcának kitakarásával sem – ezért a tárgyalóterem egy részét nem mutatjuk.

Fotó: Futó

Mégis sikerült fotót szereznünk a vádlottról. Köszönjük Ravasz Tibornak, aki maga osztotta meg közösségi oldalán. Félreértések elkerülése végett közöljük, hogy NEM a kikockázott arcú úr Ravasz Tibor: ő a kép közepén áll, szemüvegben.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply