Régi és új ízek kavalkádja – mikor lesz végre fontos az egészség?

Vonnák Andrea és Czampa Zoltán szatócsboltjában pontosan annyi élelmiszert vásárolhatunk, amennyire szükségünk van, ráadásul csomagolásmentesen. A környezet a régi idők hangulatát idézi, mintha visszacseppentünk volna a múltba, amikor még volt idő beszélgetni és átugrani egymáshoz egy kávéra, illetve jelen esetben K. Morgan boltocskájába. Termékeik között több újdonság is feltűnik, ezért nem kell lemondanunk a reform élelmiszerekről sem, ugyanakkor a hulladékmentes életmódhoz is kínálnak lehetőségeket.

A vegyeskereskedésben az alapvető élelmiszerek mellett: mint a hidegen sajtolt napraforgó olaj, vagy a parajdi só, köreteket, hüvelyeseket is vásárolhatunk, többféle színben pompázó lencsét és rizst – ami lehet barna, sárga, esetleg vörös és fekete. Lisztek és darák közül válogathatunk, mint a zöldbabán liszt, vagy a rizsdara. Magvakból és pelyhekből sincs hiány, amennyiben húsmentes ételekre vágyunk, a vargányás fasírtpor biztosan elnyeri tetszésünket. Tészták, gluténmentes termékek is természetesen találhatóak a kínálatban, többek között a fürjtojásos céklás-rózsaborsos tészta.

És hogy honnan jött az ötlet és mi Andrea és Zoltán célja? Amikor erről kérdeztem őket, azt válaszolták, hogy ez bizony egy nagyon lassú folyamat eredménye. Már nagyon régóta foglalkoztatta őket, hogyan lehetne egészségesebben élni és a sok szeméttől megszabadítani a Földet. Andrea múzeumpedagógusként nyári táborokat szervezett a gyerekeknek az újrahasznosítás jegyében. A vírus kezdetekor úgy döntött, hogy kiváltja az őstermelői igazolványt és komolyabban belevág a kertészkedésbe. Nagyon szívesen főz, beleértve a szörpöket, lekvárokat is. Belépett egy helyi közösségbe, ahol a termelőknek próbálnak piacot teremteni. Ezt a boltot is úgy képzelték el, hogy helyiek terményei legyenek benne, így csak idényjellegű gyümölcsöket, zöldségeket árulnak.

Zoltán a kékfestő múzeumban tanulta ki a mesterségét, de vállalkozását kénytelen volt „parkolópályára tenni” és belefogni a fürjtenyésztésbe. Andrea és Zoltán is Pápán élnek, de a tapasztalataik alapján úgy látták, hogy Ajkán nyitottabbak az emberek egy ilyen üzletre. Igaz, hogy a banánchips most az abszolút kedvenc – árulta el Zoltán mosolyogva -, de a különböző köretek a legjelentősebben fogyó ételek. Alig egy hete tejtermékek is kaphatóak náluk, az ízletes sajtok tehéntejből készülnek. A vásárlók napi szükségleteinek is szeretnének megfelelni, ezért tervezik pékáru beszerzését is. Kiszállításra is van lehetőség, ha valakinek erre igénye van, a hátterét már megteremtették.

Ötleteik, terveik vannak bőven, többek között Andrea szívesen tartana környezetkultúra órákat az iskolás, óvodás gyerekeknek, Zoltán pedig a fürjekkel ismertetné meg az aprónépet. És hogy honnan kapta a nevét a bolt, vajon mi az eredete K. Morgan-nek? Ez egyelőre maradjon titok, de annyit azért elárulhatok, hogy egy bizonyos fürjnek lehet hozzá némi köze.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply