Régimódi úriember egy kanapén – Beszélgetés Hargitai Tibor zenésszel

Schwartz Béla polgármester adta át a kitüntetést a zenésznek (Fotó: Györkös)

Megnyomtam a csengőt és türelmesen vártam, míg a bejárathoz ért, hogy ajtót nyisson. Ahogy elindultunk befelé, láttam, hogy segédeszközre van szüksége a járáshoz. Udvariasan előre engedett, majd hellyel kínált a tágas nappaliban. A szoba közepén egy zongora áll, mégis amin először megakadt a pillantásom, egy rácsos gyerekágy, kisbabáknak való. Miközben megtaláltuk helyünket a kényelmes kanapén, büszkén mesélte, hogy unokájuk született: a kis Máté másfél hónapos, nagy a boldogság.

Korábban nem találkoztam személyesen a kultúra napján kitüntetett zenésszel, aki „Művelődésért” Díszoklevelet vehetett át a polgármestertől. Szociálisan érzékeny emberrel mindig könnyen indul a beszélgetés. Közvetlen, nyílt tekintetű, őszinte érdeklődéssel fordul felém, pedig a találkozónak ő a főszereplője. Hargitai Tibor közel fél évszázada tagja a Bányász Fúvószenekarnak, ahol hosszú ideig egyesületi elnökként is tevékenykedett.

Mikor kezdődött a zene iránti vonzalma?

– Négy éves koromig Csingerben laktunk, ott hallottam először a zenekart és nagyon tetszett a fehérvári induló – persze akkor még nem tudtam, hogy ez a neve. Emlékszem, villanyoszlopokra helyezett hangszórókból szólt a zene. Szüleimnek gyakran mondogattam otthon, hogy én is szeretnék játszani ebben a zenekarban. Mígnem egyszer édesapám Hargitai Jenő, aki a Jókai bányában dolgozott, úgy jött haza, hogy látott egy kiírást az üzemben: új tagokat keresnek a fúvósok. Nagyon megörültem és 13 évesen rögtön jelentkeztem is, ekkor még idősebb Bugár Nándor volt a vezetőjük. Talán meglepő, de egészen addig semmilyen hangszeren nem tudtam játszani, itt kezdtem el tanulni bariton kürtön és trombitán. Elég későn, 14 éves koromban aztán beiratkoztam a zeneiskolába is, ahol furcsán éreztem magam a többiek között, mert sokkal fiatalabbak voltak nálam. Strubl Gyula bácsitól tanultam harsonát négy évig, aki Budapestről járt, mert itt Ajkán akkor még nem volt tanár. Ezután Horváth Zoltán oktatott bariton kürtön. Ezt a fúvós hangszert jobban kedvelem, mert fő dallamot játszik, nem kísérő zenét, mint a harsona.

A zeneiskola mellett milyen tanulmányokat folytatott?

– A tanulásban is későn érő voltam, valahogy én mindent később kezdtem. Villanyszerelő szakmát szereztem és munkába álltam. Ekkor olvastam a Magyar Ifjúság című lapban egy fotó alatt a feliratot, miszerint: „geológus tanulók az ajkait nevű ásványt vizsgálják”. Szerettem az ásványokat, gyűjtöttem már akkor is, ezért nagyon megörültem, hogy van ilyen képzés. Jelentkeztem Tatabányára geológus technikusnak, levelezőn tudtam elvégezni az iskolát. Akkoriban rettentően rossz volt a közlekedés, többször töltöttem az éjszakákat vasútállomásokon a csatlakozásra várva. A celldömölki állomáson nagyon rendes volt a vasutas: hagyott mindenkit aludni és indulás előtt felébresztette az utasokat, nehogy lekéssük a vonatot. A székesfehérvári állomáson már akadtak nehézségek a rendőrök miatt, ezért azt találtam ki, hogy úgy tettem, mintha az őslénytan könyvemet olvasnám, közben nyugodtan aludhattam – mesélte mosolyogva.

A munkahelyválasztásban édesapja nyomdokait követte?

– Én is dolgoztam bányában, először a Jókain, majd Halimbán, a geológián. Szerettem a bányát. Amikor lementem a föld alá és megéreztem azt a jellegzetes „illatot”, könnybe lábadt a szemem. Úgy gondoltam, megérkeztem, otthon vagyok. Amikor felszámolták a bányákat sajnos nekem is mennem kellett. Aktív koromban összesen tíz munkahelyen dolgoztam, mert nehéz volt geológus technikusként elhelyezkedni. Diszpécserként mentem nyugdíjba, korkedvezménnyel. Utolsó munkaköröm idegőrlő, stresszes volt, nem kizárt, hogy a betegségem emiatt alakult ki.

Hogyan derült ki, hogy beteg?

– Nagyon szerettem kirándulni. Többek között a Kinizsi százas teljesítménytúrát is teljesítettem, ahol 24 óra alatt kellett legyalogolni 100 kilométert. Az egyik túráról hazafelé vettem észre, hogy valamiért nem visznek a lábaim, hiába szeretném. Majd egy reggel nem tudtam elindulni dolgozni, mert elment az erőm, remegtem. Táppénzre kényszerültem, majd megkezdődtek a különböző vizsgálatok, amelyek során kiderült, hogy sclerosis multiplex nevű autoimmun betegségről van szó, ami miatt nehezen tudom használni a lábaimat. Időközben pedig – valószínű ennek szövődményeként – iszonyú fájdalommal járó arcidegzsábám alakult ki. Kutattunk a feleségemmel segítség után, így jutottunk el egy ideggyógyászati klinikára. A kezelés hatására sokat javult az állapotom, bízom benne, hogy nem fog visszatérni az elviselhetetlen, erős fájdalom.

Mivel tölti az idejét itthon?

– A pincénkben van ásványgyűjteményem, azt szívesen rendezgetem. Olvasni is nagyon szeretek, mostanában a piramisok létrejöttéről, építéséről szóló könyveket bújom. A zenekari próbákon továbbra is igyekszem ott lenni, nekem ez nagyon fontos.

Családjában akadt követője a hangszer tanulásban, esetleg a zenekarban?

– Kisebbik lányom, Csilla, hat évig zongorázott, majd klarinét szakon végzett. A zenekarban is játszott közel hét évig. Idősebb lányom, Kinga szintén zongorázni tanult.

Időközben Rozália, a felesége is megérkezett a munkából. Felvezetett a galériába, ahol egy kisebb könyvtárat alakítottak ki. Tibor leginkább antikváriumból szerzi be a műveket, ahol különlegességekre akadhat.

Akárcsak a gyűjteménye, úgy az élete is rendhagyónak bizonyul. Aki szeretne találkozni a kivételes úriemberrel, jöjjön el február 24-én 18 órára a vmk színháztermébe, az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar Tavaszköszöntő koncertjére.  Ígérem, nem fogják megbánni.

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás