Rejtett tehetségek is feltűntek a Bercsényi Napokon

Fotó: Györkös

Immár 23. alkalommal emlékeztek névadójukra játékos programsorozattal a Bercsényi iskola diákjai és tanárai. A kétnapos rendezvény az egyik legjobban várt esemény az intézmény életében.

A Bercsényi napokat ezúttal rendhagyó módon szomorú szavakkal indította Tölgyesi Attila az Ajkai Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium Bercsényi Miklós Intézményegységének vezetője. A tanulók és pedagógusok egyperces néma főhajtással emlékeztek társukra, a súlyos betegségben tragikusan fiatalon elhunyt Maráczi Ivettre. A tiszteletadás után viszont a vidámságé volt a főszerep, a résztvevő osztályok és diákok számos módon mérték össze tudásukat a két nap alatt.

Az eredményhirdetéskor díjazták a kötélhúzás, célba dobás, célba rúgás, akadályverseny, labdarúgás, húzódzkodás, szkander, kötélmászás, sakk, malomjáték, számítógépes játék, csocsó, asztalitenisz és a lövészet bajnokait is. Azok, akikben nem dúlt a versenyszellem különböző bemutatókon vehettek részt, magasba mászhattak a tűzoltólétrán, meghallgathatták a munkaügyi hivatal előadását, elsajátíthatták az elsősegélynyújtás és az újraélesztés fortélyait, karaokezhattak, vagy különböző érdekességeket készíthettek a kézműves műhelyben.

Az esemény zárása is rendhagyóra sikerült, hiszen több diák is jelezte, hogy szívesen megmutatná tehetségét társainak. A közönség olyan bemutatókat láthatott, hogy még a szájuk is tátva maradt, akadt, aki énekelt, volt, aki táncolt, de egy vérbeli bokszmérkőzésnek és komoly atlétika gyakorlatsornak is tapsolhattak a nézők, akik közül a legtöbben nem is sejtették, hogy az osztálytársaik között ilyen tehetséges fiatalok „rejtőznek”.

A hagyományoknak megfelelően az év tanulója, Mózer Szabolcs a Bercsényi Emlékérmet, az év pedagógusa, Czibikné Radnai Katalin pedig a Bercsényi Emlékplakettet vehette át. A rendezvény zárásaként az igazgató és a diákönkormányzat képviselői megkoszorúzták az iskola névadójának szobrát.

Csicsics Richárd

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply