Rekultivációs projektzáró rendezvény

Ismét jelentős állomásához érkezett az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás Tiszta Európa elnevezésű programja. Befejeződtek a hulladéklerakók rekultivációs munkái, a műszaki átadások 2014-ben megtörténtek, a megvalósulási dokumentációkat a környezetvédelmi hatóság elfogadta. A kivitelezői szerződés határidőre teljesült, így a projekt zárása a támogatási szerződés szerint 2015. június 20–i határidőre teljesül.

Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás 3,43 milliárd forint európai uniós és hazai támogatást nyert el a régió 33 felhagyott szeméttelepének rekultiválására (biztonságba helyezésére). A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg. A társulásnak a projekthez önrészt nem kellett biztosítania.

A társulás 158 települése 33 régi hulladéklerakó telepének rekultiválása valósult meg a 2014 októberéig a projektnek köszönhetően. A rekultiváció eltérő műszaki megoldásokkal zajlott a különböző lerakóknál, attól függően, hogy milyen régen hagytak fel az adott szemétteleppel, milyen a hulladék összetétele. A teljes projekt során mintegy 390 ezer négyzetméter felületet állítottak helyre, ami több mint 3 millió köbméter hulladékot tartalmazott.

Átadott hulladéklerakók:

  • LOT1: Gyepűkaján, Kiscsősz, Nagyalásony, Pápasalamon, Szentimrefalva, Zalameggyes, Zalaszegvár, Apácatorna, Dabrony, Dáka, Hosztót, Káptalanfa, Nemeshany, Veszprémgalsa, Nyárád, Csabrendek, Nagypirit, Ukk, Pápa
  • LOT2: Bakonybél, Bakonynána, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonrendes, Devecser, Felsőörs, Kapolcs, Lovas, Magyarpolány, Nemesgulács, Noszlop, Somlóvecse, Tapolca-Zalahaláp.

A projekt eredményeként megszűnik a 33 lerakó környezetében élő lakosok közvetlen érintettsége, a rendezetlen lerakók okozta tájképi zavaró hatás, a hulladék szél általi széthordása, és a kellemetlen bűzhatás. Jelentős mértékben csökken a lerakók környezetében található felszíni és felszín alatti vizek, sérülékeny vízbázisok, ivóvízbázisok, valamint földtani közeg veszélyeztetése. A fejlesztés eredményes végrehajtása mentesíti az önkormányzatokat, és azokon keresztül a társadalmat a későbbi jelentős környezetszennyezések kockázatától, az esetleg csak évek múlva jelentkező talaj-, ill. felszín alatti vízszennyezés veszélyétől, és nem utolsósorban az utólag elvégzendő kármentesítési költségektől. A projekt a közeli természeti területekre, illetve egyéb védett értékekre is kedvező hatást gyakorol.

A projektzáró rendezvényt március 5-én tartották a veszprémi Hangvillában. Az eseményen Czaun János, a társulás elnöke köszöntötte a résztvevőket, a beruházás eredményéről pedig Zbiskó Lászlóné, a Tiszta Európa Program ügyvezetője tartott beszámolót. Arról is szó esett az ünnepségen, hogy a térség két legnagyobb lerakója, a veszprémi és az ajkai esetében még megoldásra vár a rekultiváció.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply