Rendkívüli osztálytalálkozó a kórházban

Fotó: Györkös

Kiemelkedő gyógyító munkát végzett az egykori csecsemő- és gyermekosztályon dr. Uhl Károly, tavaly elhunyt főorvos. Azok a szakemberek, akik a kezei alatt tanulták meg a hivatás szeretetét, úgy érezték, köszönettel tartoznak neki. Ezért az április 14-ei osztálytalálkozójukon a doktorra emlékeztek, amelyen özvegye, dr. Bélai Mária is részt vett.

Falusné Balazatics Olga fáradhatatlanul szervezi a találkozókat, aki Dunakesziről érkezett. Mindössze néhány évet dolgozott az osztályon, majd az élet közbeszólt és messzire sodorta, de az itt töltött időszak meghatározó volt a számára. Az első összejövetelük óta 11 év telt el, amit még az intézmény könyvtárában tartottak.

Az első sorban feketében dr. Bélai Mária, dr. Uhl Károly özvegye, illetve Rex, a terápiás kutya

Nem mindenki tudott elbúcsúzni a főorvostól, ezért a találkozó célja az volt, hogy az osztály egykori dolgozói együtt, méltó módon köszönhessenek el tőle. Néma felállással tisztelegtek az emléke előtt, majd személyes, kedves és humoros történeteket idéztek fel vele kapcsolatban. Hangsúlyozták, hogy szigorú volt és következetes, a gyerekeket pedig nagyon szerette. Dr. Lukáts András gyermekorvos egykori vezetőjének műveltségét emelte ki. A Forrás Nőikar az élet körforgásáról énekelt, Németh Szvetlana zongorakísérete mellett. Bakonyi Zoltánné Gizike összeállította az elmúlt években, évtizedekben készült közös fotókat, amelyeket idézetekkel, versekkel kiegészítve, örömmel néztek végig egy kivetítő segítségével. Dr. Kovács Ilona osztályvezető főorvos nem tudott jelen lenni a programon, de egy kisfilmet bocsájtott a rendelkezésükre, amelyen bemutatta a gyermekosztály jelenlegi működését.

A főorvos emléktábláját virágaikkal feldíszítették, majd egy közös ebéd és kötetlen beszélgetés zárta a kellemes hangulatú eseményt.

This slideshow requires JavaScript.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply