A rocky csillagai versenyeztek városunkban

orszagos rocky bajnoksag

Tizenöt település több száz versenyzője vett részt az Ajka Kupa Akrobatikus Rock And Roll Országos Táncversenyen március 18-án a Városi Sportcsarnokban.

Az ajkai Dinamik versenyzői ismét hozták a tőlük megszokott eredményeket, junior parosban Poór Dániel és Bárdosi Violett negyedik lett, junior nagyformációban a Paradise a hatodik helyen végzett. Edzőjük dr. Horváthné Baráth Piroska.

A verseny pontozóbírója Horváth Márk, Dr. Pál Zoltán, Stieber Csaba, László Attila,  Koszogovits Norbert,  Nagy Gergely, Sárdi Adrián volt.

Junior párosban Czanik László – Dobay Dóra (RÓK And Roll – Musztáng),  Gyömbér Péter – Tupi Bernadett (Rock And Magic, Budapest), Tibold Márton – Tibold Eszter (Black Bunny, Pápa), Poór Dániel – Bárdosi Violett (Dinamik, Ajka),  Lénárt János – Takács Judit (Kenguru, Debrecen) Szarvas Ferenc – Becsky Anna (Kenguru, Debrecen), Záhonyi Patrik – Bradács Tamara (Masters, Budapest) lett a sorrend. Ebben a kategóriában 18 páros indult.

A serdülőknél 32 párosból választották ki a pontozók a hét legjobbat. A győztes Polyánki Benedek – Szőke Kitti (Musztáng, Budapest) lett, második helyen Kovács Kornél – Korpás Petra (Tornádó – Masters) végzett,  a harmadik helyet  Szarvas Benjamin – Pap Csenge (Kenguru, Debrecen) szerezte meg. További sorrend  Bíró Sebestyén – Csuhai Vivien (Rock And Magic Budapest),  Toma Patrik – Fazekas Noémi (Rock And Magic, Budapest), Szoljár Zsombor Csaba – Vass Nikoletta (Rockin Board, Budapest), Szemerits Marcell – Szemerits Mirtill (Galaxy, Szombathely).

Felnőtt B párosban Bánhidi Dániel – Czetl Fanni (Galaxy, Szombathely),  Csortos Kristóf – Csényi Fanni (Rock And Magic, Budapest),  Visnyovszky Gergő – Hegedűs Fanni (Galaxy – Rocky-Dilly), Szabó Mátyás – Tóth Bianka (Kenguru, Debrecen), Sevinger Dávid – Gönczöl Regina (Kid, Veszprém),  Varga Dániel – Leéb Fruzsina (RÓK And Roll – DancEarth), Holló Zsolt – Váradi Kitti (RÓK And Roll, Budapest).

Felnőtt A párosban  Ábrahám Dániel – Szabó Nikolett (Musztáng – DancEarth) indult.

Junior nagyformációban a dobogó legfelső fokára állhatott a Party Girls Team  (Rock And Magic – Négy Muskétás), ezüst érmet szerzett az Xpress (Masters, Budapest),  harmadik lett a  Gold  Star (Rock And Magic, Budapest), negyedik a Megarock  (Acro Dance, Balatonfüred), ötödik a Rocker  Ladies (Kid, Veszprém), hatodik  a Paradise  (Dinamik, Ajka),  hetedik a  Royal (Meteor Dance, Budapest).

Felnőtt nemzetközi nagyformációban Sol Invictus  (Musztáng – Masters),  Supergirls (Rock And Magic, Budapest), Ladies (Rockin Board, Budapest),  Fighters (Rock And Magic, Budapest), High Five  (Acro Dance, Balatonfüred),  Baby Dolls (Kid, Veszprém),  New Collection  (DancEarth, Szigetszentmiklós) lett a sorrend.

(tisler)

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply