Rockysok elismerése

 A Dinamik rock and roll klub két csapata kapott elismerést  a 2014-es évben  a pontszerző versenyeken elért eredményei alapján. Az okleveleket a hétvégi budapesti versenyen vették át a csapatok tagjai.

Az utánpótlás lányformációk részére a Magyar Táncsport Szakszövetség megbízásából a budapesti Négy Muskétás R’n’R egyesület szervezte a programot.

A  children kisformációs kategóriában a Candy girls ezüst minősítést érdemelt, a csapat tagja volt Bárdosi Violett, Bartha Laura, Füredi Flóra, Kiskovács Luca, Rába Enikő, Tordai Luca. A children nagyformációs kategóriában a Kékvillám bronz minősítést kapott. A csapat tagjaként Bárdosi Violett, Bartha Laura, Bókony Sára Laura, Erdélyi Hanna, Fazakas Hanna, Füredi Flóra, Kiskovács Luca, Matyikánics Lili, Pavlik Anna, Rába Enikő, Schell Petra, Tordai Luca érte el a sikert.  A versenyzők edzője Matán Szilvia.  A területi versenyek sikerei után a nagyon erős országos mezőnyben is döntős tudott lenni serdülő kisformációban a Candy csapata, amelyik a hatodik helyet szerezte meg. Hetedik helyen a serdülő nagyformációs kategóriában a  Paradise formáció végzett.

downloadfile-4

A Paradise formáció tagjai az oklevéllel

Fotó Dinamik

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply