Sikerre vitte a kézilabdát városunkban

Poór Tamásnak Schwartz Béla polgármester adta át az elismerést

„Sportért” díszoklevéllel az önkormányzat azokat a személyeket vagy közösségeket részesíti elismerésben, akik kiemelkedő sportmunkát végeznek, vagy nemzetközi sportteljesítményükért példaként állíthatók a város közössége elé. Poór Tamás testnevelő tanárnak és vezetőedzőnek a kézilabdában elért edzői sikerei miatt ítélte meg Ajka Város Önkormányzata a kitüntetést.

A kiváló trénert és pedagógust nagyon erős szálak fűzik városunkhoz. Tősgyökeres ajkai, csupán egyetemi éveit töltötte a településen kívül. Diplomája megszerzése után egyből hazatért. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium testnevelés-földrajz szakos tanáraként kapcsolódott be az intézményben folyó nevelő-oktató munkába. Hamar beilleszkedett a tantestületbe, értékes tagja lett az iskola testnevelő közösségének.

Nemcsak a tanórákon végezte fiatalos lendülettel munkáját, nagyon sokat tett a tömegsport népszerűsítéséért, főként atlétikai számokban és a labdajátékokban készítette fel diákjait a versenyekre. A diákolimpiákon tanítványai azóta is eredményesen szerepelnek.

Edzőként hamar tisztázódott, hogy a kézilabda áll a legközelebb hozzá, így ebben a sportágban az iskolai lehetőségeken túl, az idősebb korosztály felkészítését is vállalta, ahol komoly sikereket ért el. Éllovas kézilabda csapata ugyanis már másodszor nyerte meg az NB2-es bajnokságot. Bejutottak az NB1B-be és vállalják a szereplést.

Poór Tamás pedagógusként, sportvezetőként és edzőként is nagyon sokat tett és tesz is Ajkáért, illetve az ajkai sportért. A fiatalok példaképként tekintenek rá, sokan az ő ösztönzésére döntenek a sportolás és az egészséges életmód mellett, vagy választanak hivatást maguknak a középiskola után. Nős, egy kisfiú édesapja. Kitüntetéséhez gratulálunk!

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply