Sport, fotózás és lazulás

A Bródy Imre Gimnáziumban fontosnak tartják a diákok összekovácsolódását és a tanárokkal való jó viszony kialakítását, ezért évről évre hangsúlyt fektetnek a közös programokra, amelyek kerete ugyan állandó, de a tartalom folyamatosan megújul és változik. Nem volt ez másként a Bródy napon sem, ahol egész napos ismeretterjesztő, sport és kreatív időtöltéssel tisztelegtek a névadó előtt.

Társas-parti

Május 26-án, pénteken, többek között Kulcsár József, a Kulcsár Kutató-Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány elnöke látogatott el az intézménybe, hogy előadást tartson a fiataloknak a mentőkutyás egységek tevékenységéről, amelynek elsődleges célja az eltűnt személyek megtalálása. Kulcsár József beszámolt több korábbi expedíciójáról és beszélt a kutyák tréningezéséről, valamint a rendőrséggel való kapcsolatukról is. A diákok érdeklődve hallgatták az elnök beszámolóját. Az előadást követően pedig az udvarra indultak, ahol a mentőkutyás, Lendonnal a németjuhász kutyával engedelmességi feladatsort és egy keresést mutatott be.

Mentőkutyás gyakorlat

Mások Benkő Imre Prima Primissima Díjas, egykori bródys diák fotóművésszel töltöttek el egy rendhagyó órát a Bródy nap keretében. A művész élménybeszámolót tartott az évek során készített fotóesszéiből, utazásairól és az általa megismert világ egy szeletéről. A zsúfolásig telt teremben mindenki igézve hallgatta az ikonikus fekete-fehér, még filmre készült fotók történetét, ahol Benkő Imre minden esetben az emberi arcok csendes üzeneteit adta vissza az Acélváros (Ózd) leépülésétől, a Sziget Fesztiválon át New Yorkig. A világhírű fotográfust a gimnázium magyar-történelem munkaközössége csábította haza a diákok kedvéért. (Kersner Ákos, a gimnázium magyar-történelem szakos pedagógusa, interjút is készített a művésszel, amit a cikk alatt is megtalálnak).

Teaház és Rajbizli

A művészlelkeket kézműves foglalkozás várta, ahol bőrkarkötőt és díszes papírból noteszt készíthettek, vagy felnőtt színezővel tölthették az időt. Egy másik teremben pedig egy nepáli fiatalember tartott előadást angolul a saját hazájáról, az iskolarendszerről, a nők helyzetéről, valamint az önkéntességről.

– Tizenhatan kerékpártúrára indultak a környék felfedezésére Farkasgyepű, Csehbánya és Városlőd érintésével, de akadtak az intézményben olyanok is, akik inkább finom teát kóstolgattak igazi gyümölcsökkel és a Rajbizli zenekar kellemes élőzenéjével a relaxáló teaházban, vagy sakk partikkal, sodokuzással és társasjátékkal töltötték a délelőttöt. A tornateremben és az udvaron sportolási lehetőségek (tollaslabda, streetball, ping pong és foci) várták a mozgásra vágyókat. Az ajkai moziba több mint hatvanan látogattak el aznap, diákok és tanárok közösen, hogy a Kincsem című filmet nézzék meg – számolt be a közösségépítő péntek legfontosabb programjairól Orbán Helga, a Diákönkormányzat vezető tanára, aki kollégáival együtt idén is arra törekedett, hogy felejthetetlenné tegye a Bródy napot. Olyanná, amire évek múlva is érdemes visszaemlékezni.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply