Sportos DÖK-nap az év végén

Fotó: iskola

Az Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola diákjainak mozgalmas évzárásban volt része június 13-án. Sövegjártó Rita, DÖK-öt segítő pedagógus ugyanis sportos délelőttöt szervezett a felsősök számára, ahol mindenki azt játszott, amit szeretett volna.

A Móra Ferenc utcai épület udvarán különböző sportágak közül választhattak a tanulók. Volt röplabda, kosárlabda, floorball, kispályás foci, asztalitenisz, tengopálya, roller és görkorcsolyapálya is. Az épületben pedig sport-kvíz várt a fiatalokra.

A tanárnőtől megtudtuk, hogy a program célja elsődlegesen az egész éves stressz levezetése, valamint a nyárra való ráhangolódás volt. Ezt sikerült is teljesíteni, hiszen a diákok felszabadultan élvezték a különféle lehetőségeket. Mindenki mosollyal az arcán és egy gombóc fagylalttal a kezében távozott a nap végén.

– Eleinte nem tartottam olyan érdekesnek a programot. Féltem, hogy majd unni fogjuk, de aztán ahogy elkezdtünk játszani, egyre jobban belejöttünk. Nagyon hamar eltelt az a 2×45 perc és nem is gondoltam, hogy végül ilyen jól fogom magam érezni. Más évfolyamba és más osztályba járó fiatalokkal is fociztam, röpiztem, tollasoztam. Szerintem ez a nap jól összehozta az iskolát így az év végére. Zárásként pedig fagyizni is meghívtak bennünket – számolt be élményeiről Magyarósi Fanni, a 8/b-ből.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply