SPORTÖSSZEFOGLALÓ Egygólos vereség a megyei rangadón – Elmaradt az FC Ajka mérkőzése

Férfi kézilabdázóink Veszprémben vívtak szoros mérkőzést, végül pont nélkül távoztak a megyeszékhelyről.

Labdarúgás: Egy héttel hosszabbra nyúlt a felkészülési időszak az FC Ajka számára, mert a pálya alkalmatlansága és az időjárási körülmények miatt elhalasztották a Pápa elleni bajnoki mérkőzést. A találkozót március 21-én, szerdán pótolják.

A Kristály a listavezető Balatonfüredhez látogatott a megyei labdarúgó bajnokságban. Sipos Tamás elmondása szerint a több hiányzóját nélkülöző ajkai gárda az esélytelenek nyugalmával készült a találkozóra. Az összecsapás a várakozásoknak megfelelően alakult, a hazaiak nagy mezőnyfölényben játszottak, és az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, emellett egy büntetőt is hibáztak. A második félidőben már kevés helyzet alakult ki, így a vendégek tisztességes vereséggel távoztak a listavezető otthonából. A következő összecsapáson azonban a Kristály már nem elégedhet meg a helytállással, hiszen az utolsó helyen tanyázó Peremartont fogadják hazai pályán, amely ellen meg kell kezdeniük a pontgyűjtést Sipos Tamás tanítványainak.

Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Bercsényi Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó tornát a névadó iskola tornatermében. A hat csapat jó hangulatú, izgalmas mérkőzéseket vívott egymással. A tornát végül a Bercsényi-Retro Caffé csapata nyerte a Poppe+Potthoff, valamint az Aliens előtt. Az egyéni díjasok is mind a bajnok gárdából kerültek ki, Kiszlinger Balázs gólkirály, Kozma Bálint a legjobb kapus, Vágner Patrik pedig a legjobb játékos lett.

Kézilabda: A Le Bélier Veszprémbe látogatott a bajnokságban. A megyei rangadót a hazaiak kezdték jobban, a 12. percben már 6-0-ra vezettek a fegyelmezetlenül játszó ajkaiak ellen, akik ekkor már nyolc percet emberhátrányban töltöttek, sőt Bajnóczi személyében irányítójukat is elvesztették piros lap miatt. A vendégek ezután „felébredtek” és hatalmasat harcolva a 22. percre kiegyenlítették az állást (7-7). A kapuban Blázsovics megbabonázta a veszprémieket, aminek következtében már az ajkaiak vezettek a szünetben. A második játékrész vendég góllal kezdődött, amire a hazai oldalról öt találat érkezett (15-12). Az ajkaiak ebben az időszakban pontatlanul játszottak, több technikai hibát is elkövettek, ezért tíz percig nem találtak a kapuba. Percekig a hazaiak sem lőttek gólt, így a hajrára egy találatra felzárkóztak a vendégek (18-17). Az utolsó percekben az ajkaiak mindent megpróbáltak az egyenlítés érdekében, de a veszprémiek már nem engedték ki a kezükből a két pontot. A vendégek szinte a mérkőzés egyharmadát emberhátrányban játszották, amivel nehezen tudtak megküzdeni. A kitűnő védekezés és a kiváló kapusteljesítmény mellé gyengébb támadójáték párosult, ezért nem sikerült megnyerni a rangadót.

Röplabda: Az U13-as lányok számára rendezték a Gőbölös Sándor Kupát a sportcsarnokban. A tornára a kilenc csapat érkezett, közülük a Vasas bizonyult a legjobbnak a Sümeget és a RÖAK gárdáját megelőzve. Az ajkai lányok hetedikként zártak. A legjobb hazai játékosnak Dalnoki Jankát választották, a torna legjobbja pedig Jámbor Cecília (Budapesti Vasas) lett.

Lövészet: Zircen, a Görgey Artúr Kupán szerepeltek az ajkai lövészek. Rúgós fegyver kategóriában az országos döntőbe jutott Tili Nóra, Veres Máté, Németh Kinga, Majsai Mirjam, Rákos Sára, Major Zalán és Takács Balázs.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply