SPORTÖSSZEFOGLALÓ – Erős mezőny az első Ajka Kupán

Nem tudott győzelemmel bemutatkozni az új edző

A Szombathely és a Zalaegerszeg nyerte az első ajkai nemzetközi labdarúgó tornát, ahová szerb és szlovák csapat is érkezett.

Az FC Ajka új edzővel, Rozmán Lászlóval a kispadon vágott neki a Csepel elleni találkozónak. A gárda két vereség után lépett pályára, azzal a céllal, hogy nyomás alatt tartsa a harmadik helyen álló Kaposvárt, amellyel a hétvégén hazai pályán mérkőzik meg. Az alacsony színvonalú találkozón főleg a második félidőben mutatott gyenge játékot a vendég csapat. A kapuk keveset forogtak veszélyben, úgy tűnt gól nélküli mérkőzést láthatnak a nézők, ám a hosszabbítás perceiben egy rövid felszabadításra csaptak le a hazaiak, és megszerezték a győztes találatot, amely után már középkezdésre sem jutott idő. Rozmán László elmondta, a fejben amúgy is elfáradt csapat számára a lehető legrosszabbul alakult a mérkőzés, amelyet egy olyan ellenféllel szemben veszítettek el, amelynek az egyetlen célja volt, hogy döntetlennel kihúzza a találkozót. A vezetőedző hozzátette, a helyezésekről már nem dönt, de igazi rangadó lesz a Kaposvár elleni találkozó, így reméli, hogy a játékosai is kellő motivációval lépnek majd pályára.

 

A Kristály rendkívül tartalékosan érkezett a bajnoki cím várományosához Pápára. A vendégek célja ezúttal csak a tisztes helytállás lehetett, az osztályból kimagasló hazaiak ellen. Az ajkaiak sok veszélyt nem jelentettek a pápai kapura, viszont nagy akarattal és lelkesedéssel játszottak. A vendéglátók végül sima, ötgólos győzelmet arattak, de a sportszerű Perutz szurkolók Sipos Tamás csapatát is tapssal jutalmazták, ezzel elismerve a tisztes helytállást. Az edző elmondta, az utolsó két fordulóban csaknem teljes létszámban tudnak kiállni, így a céljuk, hogy győzelmekkel búcsúztassák a szezont.

 

Első alkalommal rendeztek nemzetközi utánpótlás labdarúgó fesztivált városunkban. A tornát két kategóriában, U12-es és U10-es korosztályban hirdették meg, mindkét korcsoportban 8-8 csapattal. A házigazdák a Dunántúl legjobb klubjai mellett fővárosi ellenfelekkel és külföldről érkezett fiatalokkal mérték össze tudásukat. U12-es gárdánk nagyszerűen szerepelt a csoportkörben, mindhárom ellenfelét sikerült felülmúlnia, az Újpestet és a Vas Megyei Válogatottat 2-0-ra, a Zalaegerszeget pedig 1-0-ra. A döntőbe jutásért vívott csatát viszont sajnos 3-1-re elveszítették a mieink a kaposvári Bene Ferenc Akadémia ellen, így a bronzéremért küzdhettek. Az Illés Akadémia azonban túl nagy falatnak bizonyult, így az ajkai fiatalok a negyedik helyen zártak. A torna legjobb játékosa és gólkirálya az öt találatig jutó kaposvári Bánáti Kevin lett, a legjobb kapus pedig a zalaegerszegi Olasz Barnabás. A legjobb ajkai játékosnak Hriczu Leventét választották. Az U10-es csapat szoros mérkőzésen maradt alul a Győri ETO-val szemben, majd nyert a szerb Hajdukovo ellen. A harmadik találkozón balszerencsés vereség következett a Bene Ferenc Akadémia ellen, így a mieink az alsóházban folytathatták. Ott előbb büntetőkkel verték a Zalaegerszeget, az Újpesttel viszont már nem bírtak, így hatodikként zártak. A korosztály legjobb kapusa Szekér Gergő, legjobb játékosa Laczó Patrik (mindketten Illés Akadémia) lett, a gólkirályi címen pedig Szecsődi Bence (Győri ETO) és Zancsics Dávid (Illés A.) osztozott négy-négy találattal. A legjobb ajkai játékosnak a csapat hálóőrét, Vincze Zalánt választották.

 

Városunkból négy fiatal jutott be a harmadik alkalommal megrendezett Görgey Artúr Lövész Emlékverseny országos döntőjébe. A Komárom-Esztergom megyei Ácson tartott viadalon a középiskolás lányok között negyedik helyezett lett hajtógázos kategóriában Szájli Tímea. Általános iskola „rugós” légpuska kategóriában szintén negyedik lett Tili Nóra és Takács Balázs, Pozsgai Patrik pedig az ötödik helyen végzett a 150 fős mezőnyben.

 

Az egyesített ajkai csapat a Spartan Race-en

A Tovafutók SE terep-akadályfutó szakosztályából és az SRTG Ajka tagjaiból álló 15 fős csapat a hétvégén a szlovákiai Nyitrán versenyzett. A nyitrai Spartan Race verseny 6,4 km hosszú volt, szintezetlen terepen zajlott, több mint húsz mesterséges terepakadállyal tarkítva. A mezőny esős időben indult, de a futam közepére kisütött a nap, ami megkönnyítette a versenyzők dolgát. A szervezők új akadállyal nem rukkoltak elő, így a tapasztaltabb indulók különösebb meglepetés nélkül juthattak át a pályán. Az ajkaik ismét az élmezőnyben végeztek, a 246 induló csapat között a 13. helyet szerezték meg 12 perccel lemaradva az első helyezettől. Az egység legjobbja Egyed Roland, minden feladatot hibátlanul teljesítve, büntető nélkül 37 perc 55 másodperc alatt ért célba a 40. helyen befutva a 3690 nevezőből. A csapat legjobb női versenyzője Csilits Ildikó lett, 1080 női versenyzőből 147. helyen célba érve. A 15 év alatti fiúk kategóriájában Poczai Dávid toronymagasan verte a teljes serdülő mezőnyt.

Csicsics Richárd

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply