SPORTÖSSZEFOGLALÓ Háromszor is vezetett, mégsem nyert a Kristály

Fotó: Györkös

Az FC Ajka folytatja jó sorozatát és őrzi első helyét a bajnokságban. Férfi kézilabdázóink létfontosságú győzelmet arattak.

Labdarúgás: Az FC Ajka a BKV Előre csapatát fogadta a labdarúgó NB III-ban. Bő negyedóra elteltével jutottak vezetéshez a hazaiak, egy formás támadás végén Köles beadásszerű lövése egy becsúszó védőről került a hálóba. Nem sokkal később Graszl egy kisszöglet utáni beadásból fejelt hat méterről a hosszú sarokba, tovább növelve ezzel az ajkaiak előnyét. Az első félidőben akár tovább növelhette volna a különbséget a hazai alakulat, azonban nem sikerült a hálóba találni. A folytatásban kicsit gyengébb iramot diktáltak a csaptok, az eredmény már nem változott. Rozmán László elmondta, az első játékrésszel lehet elégedett, a másodikban már visszább vett a csapata. Hozzátette, a magabiztosabb játék is hozzájárul ahhoz, hogy kevesebbet hibáznak, ez is közrejátszik abban, hogy az utóbbi négy fordulóban háromszor nem kapott gólt a gárda, amely továbbra is őrzi első helyét a tabellán.

A negyedik helyen álló Kristály az ötödik Várpalotához látogatott a megyei labdarúgó bajnokságban. Álomszerűen kezdtek a vendégek, hiszen Szedlacsek visszagurítását követően Szabó Z. 15 méterről lőtt a hosszú alsóba. A hazaiak nem sokkal később egyenlítettek, így a felek döntetlennel vonultak a szünetre. A második játékrész ismét ajkai góllal indult, Szabó Z. a tizenhatos sarkáról tekert a hosszú oldal felé, a várpalotai védő elvétette a labdát, Szedlacsek viszont nagyszerűen érkezett és a hosszú felső sarokba lőtt. A hazaiak nem sokkal később ismét egalizálni tudtak egy balszerencsés öngóllal. A hajrához érve Hauser T. szánta el magát lövésre 35 méterről, életerős bombája kipattant a kapusról, Szedlacsek pedig a hálóőr lába között gurította el a labdát, harmadszor is vezetéshez juttatva a Kristályt. A rendes játékidő letelte után a palotaiak azonban újra egyenlíteni tudtak, így a vendégek egy ponttal távoztak riválisuk otthonából.

Kézilabda: Tatabányára látogatott a Le Bélier a férfi kézilabda NB I/B-ben. Az első félidő közepéig kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés (8-8), majd a hazaiak kihasználták az ajkaiak hibáit és három góllal megléptek. A vendégek gyors időkérés után rendezték a soraikat, és a félidő végére egalizálták az eredményt. A remek védekezésnek és pontos befejezéseknek köszönhetően a szünet után állandósult az egy-kétgólos ajkai vezetés (19-21). A tatabányai csapat időkéréssel sem tudta megzavarni a vendégeket, akik Bajnóczi vezérletével hatgólos előnyt szereztek (21-27). A hajrában az ajkaiak már nem engedték közelebb zárkózni a tatabányai fiatalokat, így biztos győzelmet aratott a Le Bélier. A második félidőben mutatott fegyelmezett védekezésnek köszönhetően fontos két pontot szerzett a nagy szívvel küzdő ajkai csapat.

Teke: Közvetlen riválisát fogadta a Kristály a teke Szuperligában. Az ajkaiak a Kaposvár ellen végig vezetve, de nagyon szoros küzdelemben tudták megszerezni a győzelmet, amely csak öt dobással a mérkőzés vége előtt vált biztossá. A forduló előtti egypontos előnyt így tovább növelte a Kristály a Kaposvárral szemben, és továbbra is őrzi ötödik helyét a tabellán.

Karate: Szigetszentmiklóson rendezték a XXII. WKF Karate Diákolimpiát. Ez a rendszer olimpiai versenyszámmá vált, így különösen fontos egy-egy jó szereplés. A rangos eseményen 54 klub 706 karatékája mérte össze tudását. Természetesen nem hiányoztak az ajkai Sun-Dome SE tanítványai sem, akik több számban nagy múltú budapesti egyesületek legjobbjait utasították maguk mögé. Koncz Áron formagyakorlatban arany-, küzdelemben ezüstérmet szerzett. Erdélyi Virág küzdelemben állhatott a dobogó legfelső fokára. Ráday Kornél formagyakorlatban, Horváth Martin pedig küzdelemben ezüstéremnek örülhetett.

Asztalitenisz: Ajkán rendezték a pingpongosok utolsó ranglista versenyét az idén. Kiss Csenge első tornáján két bronzérmet szerzett, Pad Lina pedig szettveszteség nélkül diadalmaskodott mindkét korosztályban, amelyben indult. Ifj. Pad Ágoston egy ezüst és egy bronzéremmel gazdagította az ajkai eredményeket. Mindeközben Pad Franciska a Slovak Cadet Open versenyen vett részt a magyar válogatott tagjaként. Az ajkai tehetség korosztálya legjobbjaival is találkozott a tornán, ahol méltóképpen helytállt, egyéniben a legjobb nyolc közé, párosban a legjobb 32 közé jutott.

Futás: A TovaFutók SE ifjú sportolói nagyszerű eredményeket értek el a Sárvár Félmaratonon. Iróczki Ambrus első, Gellért és Lázár második helyen ért célba, míg édesapjuk először teljesített ilyen hosszúságú versenytávot.

Röplabda: 33. alkalommal rendezte meg a Borsos Miklós Általános Iskola és a Röpisuli Sportegyesület a Veres Pálné Kupát. A versenyen az egész dunántúli régió képviseltette magát. A tornát Magvas Istvánné, a Röpisuli SE elnöke nyitotta meg. A rendezvényen közel 150 gyermek vívott sportszerű küzdelmeket a kupa elnyeréséért. A szülők lelkes buzdítása mellett dőlt el, hogy Szombathely csapata lett a vándorserleg őrzője. Szoros csatában, a sportág minden szépségét megmutatva küzdöttek az ajkai lányok is. A Boros iskola „A” csapata  sajnos a csoportmérkőzések során másodikként végzett, végül a hatodik helyet szerezte meg. A legkisebb „mini” korcsoportos ajkaiak nagyon lelkesen játszottak, a náluk egy korosztállyal „öregebb” lányokkal szemben. Ők Magvas Renáta edző irányítása mellett a nagyon szép nyolcadik helyet érték el. Az ünnepélyes eredményhirdetés és zárás alkalmával Ódor Erzsébet az intézmény igazgatója köszönetet mondott a játékosoknak a sportszerű mérkőzésekért, a játékvezetőknek az igazságos bíráskodásért, a felkészítő tanároknak az áldozatkész munkáért. A szervezők a felkészítő edzők munkáját Ajka Kristály ajándékkal köszönték meg. A mezőny legjobb játékosa Szalai Csenge (Szombathely) lett, a legjobb ajkaik pedig Szabó Kíra és Dalnoki Janka.

This slideshow requires JavaScript.

Lövészet: Sikerrel szerepeltek a Robinson LSZE versenyzői a Zirc Kupán. Szájli Tímea a nyíltirányzékú légpuska kategóriában arany-, a húszlövéses légpisztoly kategóriában bronzérmet szerzett az ifjúságiak között. Az utóbbi szakágban Tili Nóra második lett a serdülők között. Fazekas Levente a serdülők között mindkét versenyszámban harmadikként zárt.

Csicsics Richárd

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply