SPORTÖSSZEFOGLALÓ Jákli Péter nem számolgat, hazai pályán győzelemre készül

Bajnok a női labdarúgó csapat

Két fordulóval a bajnokság vége előtt biztossá vált, hogy első helyen végez az NLC-Ajka. A kézilabdások átvehették érmeiket a csapat záró bankettjén.

 

Az FC Ajka Zalaegerszegen szerepelt a labdarúgó NB II. legutóbbi fordulójában. Az első játékrészben nem esett gól, bár a vendégek közel álltak a vezetés megszerzéséhez. A második félidőre feljavultak a hazaiak, nem sokkal a pihenő után, és kevéssel a lefújás előtt is betaláltak, így kétgólos győzelmet arattak. Jákli Péter szerint három fordulóponton múlt a találkozó, először is az első negyedóra végén Major buktatásáért elmaradt a büntető és a zalai védő kiállítása. Nem sokkal később Sowunmi óriási helyzetét nem tudta gólra váltani, míg a második félidő elején a hazaiak egy lecsorgó labdából szerencsés gólt szereztek. Ennek ellenére a vezetőedző szerint a második félidő alapján megérdemelt győzelmet arattak a hazaiak, a vendégekből ezúttal hiányzott az átütő erő. A vereség azt jelenti, hogy az FC Ajka matematikailag továbbra is kieshet, de ehhez négy feltételnek is teljesülnie kell, vagyis nyernie kell a csapat mögött álló három riválisnak, a Balmazújvárosnak, a Siófoknak és a Soroksárnak, az Ajkának pedig legalább hat góllal kellene elveszítenie az utolsó hazai mérkőzését a Csákvár ellen. Jákli Péter azonban nem számolgat, mint mondta, hazai pályán győzni akarnak, és nem a többi eredménnyel foglalkozni.

 

gyj_ajka kristaly-pet 6798
Versenyfutás a partvonalnál az Ajka Kristály – Pét meccsen Fotó: Györkös

Az Ajka Kristály a kiesés elől menekülő Herendet fogadta a megyei bajnokság első osztályában, és már a negyedik percben hátrányba került. Az egyenlítés még az első játékrész közepén sikerült, Burcsik az ellenfél térfelének közepén szerzett labdát a védőtől, majd kapura tört és a rövid felső sarokba lőtt. Hiába dolgozott ki számos helyzetet a hazai csapat a befejezésbe rendre hiba csúszott, vagy a jó napot kifogó vendég hálóőr mentett. Igaz, a hazai kapuban Kovácsnak is akadt dolga, a vendégek veszélyesen kontráztak, de több találat nem esett, így az ajkaiaknak egy ponttal kellett beérniük. Sipos Tamás elmondta, a vendégektől azt kapták, amire számítottak, nagyon zárt védekezést, és ellentámadásokat, és ezzel ezúttal nem tudtak mit kezdeni.

Két nappal később ismét hazai pályán szerepelt a Kristály. A csapat azt a Pétfürdőt fogadta, amely közvetlenül előtte állt a tabellán, így egy győzelemmel elérhető közelségbe kerülhetett volna az ötödik hely. Ehhez képest egy kontrából a vendégek szereztek vezetést, majd újabb ellentámadás végén megduplázták az előnyt, sőt még az első félidőben megszerezték a harmadik találatot is. Sipos Tamás alapos fejmosásban részesítette tanítványait a szünetben, hiszen a rossz idő ellenére szép számú nézősereg látogatott ki, akik nem ilyen teljesítményben reménykedtek. A játékosok megfogadták az intő szavakat, először Móger egy visszafejelt labdát passzolt a hálóba, majd egy szabadrúgás után okosan fejelt a kapuba, ezzel felzárkóztak a hazaiak. Az utolsó negyedórához érve egy újabb visszafejelt labda Burcsikot találta teljesen üresen a tizenhatoson belül, az ajkai támadó pedig élt a lehetőséggel, és a hálóba passzolt. A Kristály így ledolgozta nagy hátrányát, és továbbra is őrzi hazai veretlenségét tavasszal. A találkozót egyébként mindkét csapat tíz emberrel fejezte be, a pétieknél szövegelés, a hazaiaknál törlesztés vezetett piros laphoz. Sipos Tamás elmondta, az első félidőben szinte átgázoltak rajtuk a vendégek, ám a második játékrészben letámadták ellenfelüket és megérdemelten egyenlítettek, sőt kis szerencsével még nyerhettek is volna.

 

Két fordulóval a zárás előtt bajnoki címet ünnepelhetnek az ajkai női labdarúgók a megyei bajnokságban, mivel Gyenese Csaba tanítványai hazai pályán legyőzték a Tapolcát. A mindent eldöntő harmadik találat ráadásul az NLC-Ajka századik gólját jelentette a szezonban. Az edző a találkozó után elmondta, igazán összeérett a csapat, amiért sokat dolgoztak. A gárda nagy erőssége, hogy szinte minden poszton 2-3 hasonló erősségű játékos szerepel, akik mindig képesek egymást pótolni. Gyenese Csaba hangsúlyozta, szeretnék együtt tartani a keretet, és jövőre újra megmérkőzni az elsőségért. Jövőre várhatóan már 8+1-es felállásban játszanak a lányok, így a játékosok több lehetőséghez jutnak majd a mérkőzéseken. Hangsúlyozta, a következő év az NB II-re történő felkészülés időszaka lesz. Több edzéssel és magasabb elvárásokkal, szigorúbb követelményekkel vetik magukat a munkába. Az gárda edzője örömmel szólt róla, hogy az önkormányzat is a csapat mögé áll, és segíti a magasabb célok elérésében.

Szezonzáró vacsorát tartott a Le Belier-KK Ajka. Meinczinger József, elnök köszöntötte a női és a férfi csapatokat, majd röviden értékelte az elmúlt szezont. Beszédében kiemelte, hogy egyre több helyi fiatal kap szerepet a mérkőzéseken, ami bíztató a jövőt illetően. Az utánpótlás terén is sokat lépett előre a klub, ami köszönhető a nyugodt körülményeknek és az edzők Huszti Ambrus, Huszti Géza, Szalay Ákos, Fülöp Imre és Poór Tamás munkájának. Az elnöki beszéd után a megyei szövetség nevében Tari Tibor, versenybizottság vezetője köszöntötte a sportolókat, és átadta számukra az ezüstérmeket.

 

Szóka Júlia, a Rája ’94 Úszóklub versenyzője nagyszerű eredményt ért el a Miskolcon rendezett Hosszútávú Magyar Bajnokságon. Óriási fölénnyel nyert 1500 méteres gyorsúszásban és ezzel megvédte bajnoki címét, méghozzá olyan idővel, hogy ha a résztávokat külön vesszük alapul, akkor 100, 200, 400 és 800 méteren is egyéni csúcsot úszott.

Csicsics Richárd

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply