SPORTÖSSZEFOGLALÓ – Megszerezte első idegenbeli győzelmét a Kristály

Rendekre került a bajnoki trófea

Az FC Ajka kétgólos előnyt engedett ki a kezéből az utolsó tíz percben. Véget értek a küzdelmek a városi kispályás bajnokság első osztályában.

 

Az FC Ajka a Gyirmót II. vendége volt a labdarúgó NB III. legutóbbi fordulójában. Bűcs Zsolt csapata kezdte jobban a találkozót, ami először helyzetekben, majd az első játékrész derekán már gólban is megmutatkozott. Egy szabadrúgás variációt követően Hanzl indította Lőrinczyt, aki tíz méterről vette be a hazaiak kapuját. A második játékrészben feljavult a Gyirmót, mégis az ajkaiak szereztek gólt. Lőrinczyvel szemben szabálytalankodtak a tizenhatos közelében, a sértett pedig a bal alsó sarokba lőtte a megítélt szabadrúgást. Úgy tűnt, ezzel el is dőlt a mérkőzés, ám a hazaiak az utolsó tíz percben előbb szögletből, majd egy beadás után a rövid felszabadításra lecsapva két gólt is szereztek, és döntetlenre mentették a találkozót. Bűcs Zsolt szerint egy nagyszerű első játékrész után egy újabb „agyonnyert” mérkőzést engedtek ki a kezükből, és ami ennél is bosszantóbb, hogy a második félidőben sok ki nem kényszerített hibát vétettek a játékosok, ami az összpontosítás hiányára vezethető vissza.

 

A Kristály Balatonfűzfőre látogatott a megyei labdarúgó bajnokságban. Az idegenben általában gyengélkedő ajkaiak ezúttal villámrajtot vettek, Kovács bombájával már a második percben vezetéshez jutottak. Az első félidő felénél sem jártak még a csapatok, amikor Mayer és Szabó Z. játszott össze, utóbbi egy lövőcsellel becsapta a kapust, majd a hálóba emelt. A második félidőben magasabb sebességre kapcsolt a Fűzfő, és sikerült is a szépítés a Balaton-partiaknak, de Szabó Z. megpattanó lövése ismét a hálóban kötött ki, ezzel pedig eldőlt a találkozó. A kedvüket vesztett hazaiak ezek után már nem tudtak komoly lehetőségeket kialakítani a magabiztosan játszó ajkaiak kapuja előtt. A Kristály így megszerezte első idegenbeli győzelmét az idei szezonban. Sipos Tamás szerint a jó minőségű és széles pálya, a motiválatlan ellenfél és a jó napot kifogó vendégcsapat együttesen eredményezte a tulajdonképpen sima győzelmet. Az edző természetesen folytatni szeretné a jó szereplést, hiszen a csapat ezzel a győzelemmel két pontra megközelítette a harmadik helyezettet.

 

Női labdarúgóink fontos rangadóra készültek a Csetény ellen, ám a találkozó nem hozott olyan szoros csatát, mint amire számítani lehetett. Gyenese Csaba tanítványai jó játékkal simán fektették két vállra riválisukat, a Pápa botlása pedig azt jelenti elmaradt meccse pótlásával akár a tabella élére is állhat az ajkai csapat.

 

A Le Belier II. a Rácalmást látta vendégül a megyei férfi kézilabda bajnokságban. Jól kezdte a mérkőzést az ajkai csapat (3-0), azonban a vendégek „felébredtek” és kiegyenlítődött a küzdelem (8-8). A hazaiak ekkor több ziccert és büntetőt is hibáztak, így nem tudtak meglépni ellenfelüktől. A félidei hajrá az ajkaiaknak sikerült jobban, így ők mehettek háromgólos előnnyel a pihenőre. A térfélcserét követően a vendégek öt góljára nem jött válasz, így újra izgalmassá vált a mérkőzés. A csapatok felváltva vezettek egy-egy góllal, egyik fél sem tudott komolyabb előnyre szert tenni. A hajrában a hazaiak hatalmas küzdelemben, nagy izgalmak közepette megszerezték a győzelmet.

 

Női kézilabdázóink első hazai mérkőzésüket játszották a szezonban. Fülöp Imre tanítványai bíztak benne, hogy az Alsóörs ellen magabiztos siker születik, ám végül nagyon meg kellett izzadniuk a két pontért. A Balaton-partiak a találkozó elejétől magukhoz ragadták a kezdeményezést, és folyamatosan vezettek. A hajrához közeledve a hazaiak négyperces emberhátrányba kerültek, ami ébresztőként hatott a lányokra. Az ajkaiak megfordították a mérkőzést és végül kétgólos győzelmet arattak egy olyan találkozón, ahol a játéknak nem, csak az eredménynek tapsolhattak a szurkolók.

 

Nem állíthatjuk, hogy zökkenőmentesen zajlott az idei kispályás labdarúgó bajnokság. A tendencia, miszerint évről-évre kevesebb csapat indul, nem akar megfordulni, és idén is többször megesett, hogy egy-egy gárda létszámhiányosan lépett pályára. Nem volt ritka jelenség, hogy játékvezetők helyett játékosok, vagy nézők vezettek le egy összecsapást, emiatt a jegyzőkönyvek késve érkeztek a bizottsághoz, a csapatok tájékoztatása pedig döcögősen haladt. Az első osztály résztvevői között ráadásul vita robbant ki abban a kérdésben, hogy rendezzenek-e Ajkarendeken mérkőzéseket, ám az indulatok szerencsére megnyugodtak, és a csapatvezetők kompromisszumos megoldásának hála a bajnokság rendben befejeződött. Az első osztály pontvadászata egyébként rég nem látott izgalmakat hozott, hiszen pár fordulóval a zárás előtt még négy csapat is eséllyel pályázott a bajnoki címre. Az utolsó körhöz érve aztán kiderült, a dobogón az a három csapat végez, amely tavaly is, csupán a sorrend kérdése maradt nyitott. Ráadásul a második helyen álló Teka-Szuperinfó és a harmadik Balhus Bútor éppen egymással játszott. Ezen a találkozón a szoros első félidőt követően a címvédő kerekedett felül, a Balhus Bútor így ezúttal is bronzéremmel zárta a szezont. A Szuperinfó abban bízhatott, hogy az élen álló Viva Tours pontot veszít, ám a rendeki alakulat nem tette meg ezt a szívességet és magabiztosan hozta a saját mérkőzését, ezzel pedig megszerezte az aranyérmet. Az idei bajnokság izgalmaira jellemző, hogy az első és második ugyanannyi ponttal végzett, köztük csupán az egymás elleni eredmény döntött. Ha csak a végeredményt nézzük, akkor kijelenthetjük, hogy nem történt meglepetés, hiszen egészen 2010-ig kell visszamennünk az időben, ha olyan évet keresünk, amelynek a végén nem e két csapat valamelyike ünnepelhetett bajnoki címet. A bajnokság gólkirálya kimagasló teljesítménnyel Takács Attila lett, a Joker játékosa meg sem állt 68 találatig. A második legeredményesebb mesterlövész Karika Ákos (Balhus Bútor) lett 51 góllal, őt Vető Balázs (Roma SC) követte, aki 48-szor tudott eredményes lenni. A másodosztályban még rendeznek egy fordulót lapzártánk után, így annak eredményeiről következő számunkban olvashatnak.

 

Az öregfiúk bajnokság már nem tartogatott ennyi izgalmat. Miután a címvédő Gold Boys létszámgondokra hivatkozva visszalépett, a Bányász Öregfiúk csapatának nem maradt igazi kihívója, így magabiztosan nyerte a pontvadászatot, hiszen egy döntetlent leszámítva az összes találkozóján győzni tudott. A második Euronics-Pulzus és a harmadik Kórház tisztes távolból követte az aranyérmest, igaz az üldözők tőlük is jócskán lemaradva zártak. A góllövő lista élén Vető Balázs (Fifties Team) végzett, aki az első osztályhoz hasonlóan az öregfiúk között is 48 találatot jegyzett. Őt az Ajkai Bányász játékosai, Piri Ottó és Branstadter Zoltán követik 35 illetve 32 góllal.

Csicsics Richárd

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply