SPORTÖSSZEFOGLALÓ Osztályozóra készülnek

Nem sok pihenőt engedélyeztek maguknak a Bányász SK asztaliteniszezői, akik augusztusban kivívhatják a jogot, hogy magasabb osztályban szerepeljenek.

Sikerült erősíteni

Jól megérdemelt pihenésüket töltik férfi kézilabdázóink, akik második helyen végeztek az NB II-es bajnokságban. Poór Tamás elmondta, hogy a felkészülés kezdetén az első hat hely valamelyikének megszerzését tűzték ki célul, ám a téli szünetre már „megnőtt az étvágy”, és a dobogó elérése is reálisnak tűnt. Bár az ezüstéremhez az utolsó fordulóban a riválisok pontvesztése is kellett, az edző szerint az egymás elleni eredményeket figyelembe véve reális végeredmény született a bajnokságban. A csapat a követező szezonban is a mezőny első felét célozza meg, ehhez pedig erősítéseket is végzett már. Tatáról Venczel Attilát sikerült megszerezni, aki utánpótlás éveiből többet is Ajkán töltött, az NB I/B-ben szereplő Algyőről pedig John András érkezett. Mindkét játékossal átlövő poszton számol Poór Tamás. Sikerült leigazolni két fiatal balkezes játékost, akik a felnőttekkel készülnek, de az ifjúsági csapatban is szerepet kaphatnak. Perczel Kristóf jobbátlövő, Forgács Kevin pedig jobbszélső poszton bevethető. Távozóról egyelőre nincs hír, ugyanakkor több játékossal is folynak az egyeztetések, hogy munkahelyi és családi elfoglaltságok mellett tudják-e vállalni az NB II-höz szükséges edzésszámot. A keret augusztus elejétől kezdi meg a felkészülést a szeptember közepén induló bajnokságra. Az első hetekben az erőnléti, később a taktikai elemek kapnak hangsúlyos szerepet Poór Tamás foglalkozásain.

Nekivágnak az osztályozónak

Mozgalmas évet tudhatnak maguk mögött asztaliteniszezőink, akik rövid időn belül kétszer is költöztek, ez pedig a teljesítményükre is hatással volt. A Bányász SK a mögöttünk álló szezonban az NB III-as és a megyei bajnokságban is indított csapatokat. Nem telt zökkenőmentesen az év, hiszen a klubnak előbb el kellett hagynia jól megszokott pályáját a Vörösmarty iskolában, majd miután a padragkúti sporttelepen játékra alkalmassá tették a termet, az új tulajdonos közölte, értékesíteni kívánja az ingatlant, így onnan is távozniuk kellett. A játékosok most az ajkarendeki iskola tornatermében gyakorolhatnak napi két órát, öt asztalon, ami ahhoz képest, hogy Padragkúton egész nap kilenc asztal állt a rendelkezésükre, jelentős visszaesés. Ráadásul a téli szünetben egy játékostól meg kellett válnia a klubnak, Zentai Gábor helyére Palatin József érkezett, aki szerencsére beváltotta a hozzá fűzött reményeket, Kurali Barna, Ficzay István és Pad Franciska mellett szépen gyűjtötte a győzelmeket. A szakmai stábban is történt változás, Ughy Zoltán helyett Ficzay István játékos-edző tartja a foglalkozásokat. A sok zavaró tényező ellenére a csapatok szépen szerepeltek, a bajnokságot sokáig vezető NB III-as alakulat végül másodikként zárt, és mivel az aranyérmes Bük nem vállalta a magasabb osztályban való szereplést, a Bányász egy úgynevezett helybetöltő tornán kivívhatja az NB II-ben indulás jogát. Pad Ágoston elmondta, a feljutás azért is lenne fontos, mert a Civil Ház helyén elkészülő asztalitenisz csarnok átvételekor szeretnének olyan osztályban szerepelni, amely méltó a létesítményhez. A klubelnök ugyanakkor azt is hozzátette, vélhetően nem lesz lehetőségük erősíteni a keretet, így ha sikerül megnyerni a helybetöltőt, változatlan négyessel vágnak neki az NB II-nek. Még az NB III-as keretnél is jobban szerepelt a megyei csapat, amely bajnoki címet ünnepelhetett a szezon végén. Ennek ellenére a gárda jövőre is ebben az osztályban folytatja, jelenleg ugyanis nem adottak a feltételek ahhoz, hogy a csapat feljebb lépjen. Ez persze nem jelenti azt, hogy a klub nem fejlődik, hiszen a legközelebbi tervek között egy NB I-es női csapat indítása és egy világranglista 40. hely közelében teljesítő parasportoló leigazolása is szerepel. A Bányász SK emellett folyamatosan nyitva tartja kapuit az amatőrök előtt, akiket csütörtökönként várnak egy jó hangulatú, kötetlen pingpongozásra.

Az ajkai vaslady

35. alkalommal rendezték meg Szombathelyen a Vasi Vasember elnevezésű triatlon versenyt. A táv 1500 méter úszással kezdődött a helyi csónakázó tóban, majd 40 kilométer biciklizés és végül 10 kilométer futás következett. A Rája ’94 ÚK edzője, Bujna Lilla is elindult a megmérettetésen, és kitűnő eredményt ért el, hiszen korosztályában harmadikként ért célba. Az ajkai sportoló elmondta, természetesen az úszás a kedvenc száma, ezúttal pedig a kerékpározás volt a legnehezebb rész. Lilla hangsúlyozta, álmában sem gondolta volna, hogy mindössze négy év triatlonozás után a sportág jelentős képviselőivel állhat majd egy dobogón egy ilyen komoly versenyen.

Bujna Lilla

Ajkai Szó Sport

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply