Szakmai tapasztalatcsere Unnában

Fotó: delegáció

Az ősz első napjaiban öttagú delegáció utazott Ajka németországi testvérvárosába, ahol lehetőség nyílt a két település közötti szakmai tapasztalatcserére a gyermek- és ifjúságvédelmi szociális munkát illetően, valamint egy közös sportesemény rendezésének terve is körvonalazódott – tájékoztatta lapunkat Szőke Melinda, az Önkormányzati és Humánszolgáltató Iroda vezetője, a küldöttség egyik tagja.

Városunkat még Kupi Andrea Éva, az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója, Johanidesz Sándor és dr. Pataricza György önkormányzati képviselők, valamint Geri Gyula, a Sportváros Nonprofit Kft. ügyvezetője képviselte a találkozón. Az ajkai küldöttséget Kispál Beáta testvérvárosi kapcsolatokért felelős köztisztviselő fogadta és kalauzolta Unnában, ahol ezúttal a sport és a szociális munka került fókuszba.

A düsseldorfi városháza előtt…

Elsőként az Unna-Süd sportpályát tekintette meg a delegáció, majd megbeszélést folytattak a Rot-Weiß Unna egyesület elnökével és az ifjúsági szakosztály vezetőjével. Majd szakmai találkozón vettek részt, ahol Heinz-Dieter Edelkötter ifjúsági terület szakági vezető számolt be a német gyermek- és ifjúságvédelmi szociális munka jellemzőiről, ami számos elemében hasonlóságot mutat a hazánkban még csak kialakulóban lévő gyakorlathoz. Az ajkai küldöttség képet kaphatott a kint folyó esetmenedzseri teendőkről is, amelyből nyilvánvalóvá vált, hogy a családgondozók főként civil szervezetek alkalmazottai, ebből pedig számtalan működik Unnában. Munkájuk hatékonyságát mutatja, hogy egy szakember egyszerre csak egy családdal dolgozik, egészen addig, amíg eredmény nem születik. Az ifjúsági terület kiemelt finanszírozású Németországban, ami az ország fejlettségét is mutatja.

Az ajkaiak hasznosnak tartották az unnai kollégákkal folytatott találkozást, sok tapasztalattal lettek gazdagabbak, közben pedig arra is volt lehetőségük, hogy részt vegyenek a Stadfest megnyitóján, valamint egy művészeti kiállításon is GutOpherdicke-ben

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply