A Szent István Király iskola kínálata

Fotó: Györkös

Február 13-án tájékoztatót tartott Rieder András, a 2012-ben alapított tósokberéndi Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola igazgatója az intézménybe beiratkozni  szándékozók számára. Ebből a szülők és a gyerekek megtudhatták, hogy az iskolában két első osztályt kívánnak indítani a következő tanévtől.

Az iskola már minden teremben interaktív táblával rendelkezik és őszre elkészül új tornaterme is. Az intézmény pedagógiai programja alapjaiban nem tér el a többiétől, de előtérbe helyezi a keresztény értékeket. A szülőknek aláírásukkal kell igazolniuk, hogy tudomásul veszik az iskola házirendjét.

A családias légkör, amely jellemző az iskolára, már az ismerkedés alkalmával is érezhető volt

Kötelezően második osztálytól tanítják az angol, vagy a német nyelvet heti egy órában, majd évenként emelik az óraszámokat. Hetedikben lehet a második idegen nyelvet felvenni. Újdonság, hogy idéntől nagyobb hangsúlyt fektetnek az informatikára, már harmadik osztálytól szerepel az órarendben.

Ki kell emelni az iskolában folyó művészeti képzést is. A zeneiskola közreműködésével helyben tartanak szolfézsoktatást. A Magyarpolányi Alapfokú Művészeti Iskolával a néptánc és a rajz tanításában működnek együtt.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply