Szépkorú férfit köszöntöttek

Kilencvenötödik születésnapja alkalmából köszöntötték Pálosi Istvánt december 15-én az önkormányzat munkatársai.

Pista bácsi Szigetfaluban (Románia, Temesvár mellett) született. A szülei földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak. Ketten voltak testvérek, az édesanyja Pista bácsi születésekor meghalt.

A hat elemit román iskolában végezte, majd a 7. és 8. osztályt később Magyarországon. Már kisgyermekkorában eldöntötte, hogy szabó lesz, 13 éves korától inas volt egy úri szabónál Temesváron.

Bevonult a román hadseregbe, ahonnan négy hónap kiképzés után átszökött Magyarországra, elfogták, rövid ideig Szegeden a Csillag börtönben raboskodott, majd Losoncra került. Ott hallott róla, hogy Ajkára erőmű építésére keresnek embereket. Azonnal jelentkezett és 1943-ban vonattal jöttek ide, a 6 hónapig tartó büntetés ideje alatt dolgozott az erőmű építkezésénél. Majd ezt követően Devecserbe került egy férfi szabóhoz, aki az ajkai özv. Szabó Sándornéhoz ajánlotta be. Így került Padragra, ahol a feleségét is megismerte.

1946-ban házasodtak össze. Három gyermekük született: István (1947), Csaba (1949), György (1954). Pista bácsi nyugdíjba vonulásáig a Foltex, Veszprémi Háziipari Szövetkezetnél dolgozott, majd ezt követően még négy évig tanította az ipari tanulókat (ma is dolgozik a városban tanítványa).

A felesége 2007-ben halt meg, azóta György családjával él együtt, de a kertet még a mai napig műveli a házuknál. Nyáron kertészkedni, gombázni szeret, rendszeresen biciklivel jár a faluban. Télen más elfoglaltságot talál (diót tör), mert nem szeret tétlenkedni. 3 éve kezdte el írni az élete történetét, amely már több füzetet kitölt.  A varrógépe is megvan, ha szükséges javításokat még elvégez a családnak.

Szeret olvasni is, bár csak az egyik szemével lát.

A TV-ben a sport műsorokat szereti nézni, főként a kézilabdát, lelkes szurkoló.

Pista bácsinak négy unokája és egy dédunokája van, sajnos távol, Pesten élnek.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply