Szerelem, szenvedély, tragédia

Fájdalmasan szép, megrendítő előadást láthatott az ajkai közönség november 4-én a művelődési központban. Csikós Attila Két összeillő ember című darabját a Vörösmarty Színház állította színpadra, megörökítve Szécsi Pál és Domján Edit rövid, de annál nagyobb lánggal égő szerelmét Váradi Eszter Sára és Keller János rendkívül szuggesztív alakításában, Telihay Péter rendezésében.

Két szomorú sors, két különlegesen érzékeny, tehetséges, életigenlő művész, kiknek már régóta csak a mosolyát, hangját, lényét őrizzük emlékezetünkben. Domján Edit, aki sokaknak jelentette az igazi nőt, 1972 karácsonyán, épp negyvenedik születésnapján vetett véget önkezével életének 25 m²-es lakásában. Nem akart megöregedni, idősödő színésznő lenni, királynőként akart távozni. Szécsi Pál két év múlva követte őt, szerelme haláláért is okolva és vádolva önmagát, sokadik öngyilkossági kísérletével végérvényesen pontot tett fájdalmakkal teli, hányatott földi pályájára. Mindössze 30 éves volt. A tíz hónapon át tartó szenvedélyes szerelemben, e sorsszerű találkozásban önmagukat is elégetik. A darabban előre haladva fokozatosan értjük meg, hogy bár valóban két összeillő ember egymásra találása az övék, ez így együtt nem sikerülhet, számukra nem lehet közös jövő. Egy eszméletvesztéssel járó átmulatott, részeg éjszaka után Szécsit szerelme lakására viszik, aki összecsomagolja a férfi holmiját, s elküldi magától. Már megfogant gyermeküket is elveteti, eldobja magától.

S közben, a nyomasztó történet enyhítéseként, sorra csendülnek fel élő zenei kísérettel, Ruff Tamás zenei vezető irányításával a dalok, amelyek a darabba ágyazva gyakran új értelmet kapnak.

Domján Edittől többek közt a két legnagyobb sláger, a Köszönet mindenért és a Fátyolos a szemed, Szécsi Páltól pedig egyebek mellett a Pillangó, a Karolina, a Szereted-e még? és a Bús szívből énekelni is hallható.

A közel háromórás előadás újfent megmutatja, hogy szeretetet, biztonságot, megtartó erőt, kapaszkodót jelentő háttér nélkül nem könnyű viselni a sikert, a reflektorfényt, a csillogást, az ismertséget. Domján Editnek és Szécsi Pálnak, e két nagyszerű művésznek sem sikerült.

Bábics Valéria

Comments

comments

About admin 532 Articles
A bemutatkozás helye.

Be the first to comment

Leave a Reply