Szeretet, nyugalom, életcél

Dr. Prikkel Jolán előadása volt az utolsó az idei szabadegyetem-sorozatban (Fotó: Györkös)

Az életminőségünket idős korban is jobban meghatározza a szeretetteljes, nyugodt légkör, a társas kapcsolatok, mint az anyagi javak. Az idősödés témaköre egyre inkább foglalkoztatja a társadalmat, ugyanis az életkörülmények javulása, a minőségibb orvosi ellátás, a táplálkozás, a higiénés körülmények jobbá válása miatt egyre többen érnek meg magas életkort. Dr. Prikkel Jolán háziorvos Az öregedés lélektana címmel tartotta a nyugdíjas szabadegyetem utolsó előadását március 12-én a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ színháztermében.

A doktornő elmondta, hogy a boldogság az elhatározásunktól is függ. Ha arra törekszünk, hogy a szépet, az örömtelit vegyük észre, akkor szebb lesz a napunk. A boldog, nyugodt idős évekért már akkor is sokat tettünk, ha felhagyunk az örökös aggodalmaskodással, megbékélünk a múltunkkal, nem gyűlölködünk. Nyugdíjasként több idő jut a barátokra, a hobbinkra, vagy kipróbálhatunk olyan tevékenységeket, amelyekre az aktív években nem jutott idő.

Vannak, akik nyugdíjasként kezdenek el festeni, zenét tanulni, iratkoznak be tanfolyamokra. Az élet folyamatos tanulás, soha nem késő új dolgokat kipróbálni. Az időskor az elengedésről is szól. A gyerekek kirepülnek, a barátok elköltöznek, a társ meghal. Ezek mind komoly változások, amelyekhez alkalmazkodni kell. Új célt kell keresni. Nyugdíjasként is fontos a szellemi tevékenység, ami lehet rejtvényfejtés, olvasás.

Az egészség megóvása miatt fontos a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel. Aki már nem képes önmagát ellátni, kérheti felvételét az idősek bentlakásos otthonába. Az biztonságot ad, ugyanis a szakképzett ápolók ügyelnek a gyógyszerek pontos adagolására, a megfelelő táplálkozásra, mozgásra.

A korfa átalakulásával a társadalom is változik. Ma Magyarországon 75 év a várható életkor, Svájcban 82 év, de a harmadik világban vannak olyan területek, ahol csupán 40-45 év. Az élethossz mellett az életminőség is meghatározó. A káros szenvedélyekről, például a dohányzásról való lemondással is sokat tehetünk az egészségünkért. Fontosak a társas kapcsolatok, Ajkán sok nyugdíjasklub, szakkör, természetjáró csoport várja az érdeklődőket.

Az idős ember igényei mások, mint a fiataloké. Ekkor már a magas sarkú cipő helyett megfelelőbb az, ami lapos, kényelmes, a szűk ruházat sem tesz jót a közérzetnek. Kutatások bizonyítják azt, hogy a gazdagság sem jelent nagyobb boldogságot. A Föld lakosainak nagy része egész életében szegény, de összességében nem boldogtalanabb, mint a leggazdagabbak. A szépség sem jelent egyértelműen több boldogságot, a boldog embert viszont szebbnek látják. A karitatív munka, mások segítése jótékonyan hat a fontosságtudatunkra. A szeretet az, amiből minél többet adunk, annál több jut nekünk is.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply