Színes szalvétákból húsvéti csoda

Fotó: Futó

A tavasz a megújulás időszaka, ám ehhez a hosszú tél után legtöbbünknek hatalmas dózisokban van szüksége napfényre, színekre, illatokra. A langyos napsugarak és az újra illatozó, tarka virágok mindenkiből előcsalogatják a lakberendező hajlamot. Húsvét közeledte remek alkalom arra, hogy kicsit feldobjuk lakásunkat, környezetünket akár egy új ajtódísszel vagy vendégváró táblával. Ehhez nyújtott segítséget Horváth Rita és Viaszné Meinczinger Katalin a legutóbbi kreatív foglalkozáson.

A nagy érdeklődés miatt a szervezők ezúttal a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ aulájában tartották meg a “szakkört”. Nyilvánvaló, hogy a boltok ilyenkor tele vannak szebbnél szebb kiegészítőkkel, de a saját kézzel alkotott dekoráció garantáltan olcsóbb és az így elkészített dísz egyedi szépsége még inkább beragyogja lakásunkat. A foglalkozásokon megtanult technikákat pedig később is bármikor elővehetjük, így mindig lesz ötletünk, amit akár kisgyerekekkel együtt is megvalósíthatunk.

Ezúttal dekupázs technikával óriás tojás alakú ajtódísz  készült. A szalvétatechnika az egyik legkedveltebb díszítő módszer, mert könnyen elkészíthető, nem igényel különösebb kézügyességet és szinte minden felületen alkalmazható. A színes szalvétákkal, rizspapírokkal már kezdő szinten is csodákat lehet alkotni.

A tojás az életet és az újjászületést szimbolizálja. A sok felhasznált vidám szín pedig a  frissítő tavasz jegyeit hordozza magában, megalapozva az ünnepi hangulatot a húsvéti lakás dekorációhoz.

A következő foglalkozást is a tavasz és a húsvét jegyében tartják március 28-án a kreatívok, amikor asztaldísz készül majd. A szervezők kérik, hogy ollót és ragasztópisztolyt mindenki hozzon magával.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply