SZÍNHÁZ Pannonos évadzáró társulati ülés ajkai résztvevőkkel

Equus az Ajka-Padragkúttal

A veszprémi Hangvilla aulájában tartotta a Pannon Várszínház évadzáró társulati ülését június 9-én délelőtt. Városunkból Johanidesz Sándor önkormányzati képviselő, a Kristályfürdő Kft vezetője és Bábics Valéria, a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ igazgatója vett részt az évértékelőn.

Öt előadás, köztük egy Máté Péter és S. Nagy István dalainak felhasználásával írt musical szerepel a Pannon Várszínház következő évadának kínálatában – jelentette be a teátrum igazgatója.

Vándorfi László az évadértékelő és a következő év kínálatát bemutató tájékoztatóján elmondta, hogy a társulat az idei évadban 228 előadást játszott, kilenccel többet, mint az elmúlt évben.

A következő évadban színpadra állítják az Egy darabot a szívemből című musicalt, melyben Máté Péter és S. Nagy István dalai csendülnek fel. Láthatja a közönség William Shakespeare Makrancos hölgy című vígjátékát, a Nyitott ablak című bohózatot, Peter Shaffer Equus című színjátékát, amelyet az Ajka-Padragkút Táncegyüttessel közösen állítanak színpadra, valamint az Egy bolond százat csinál című zenés darabot – foglalta össze Vándorfi László. A színház igazgatója elmondta azt is, hogy a nyár folyamán Sümegen, Ajkán és Alsóörsön játszik a társulat, új helyszínként pedig Balatonlellén, a felújított szabadtéri színházban lépnek a közönség elé, itt 17 előadást játszanak, összességében pedig a tavalyi előadásszámnál kettővel többször szerepelnek majd.

A közönség szavazatai alapján az évad előadása a Starfactory című musical lett, a közönségdíjat Szelle Dávid, Molnár Ervin és Pap Lívia színművészek kapták, az évad színésznője Oravecz Edit, az évad színésze pedig Bakai László lett.

Vándorfi László színigazgató köszönetet mondott Ajka városának a kiemelt támogatásért, amely ettől az évtől új tartalmú együttműködés formájában valósul meg. Ez tükröződik és hangsúlyt kap a színház jövőbeni arculatának megjelenésében is. Új logók készültek, amelyeken Ajka a színház kiemelt támogatójaként szerepel. A társulat vezetője felidézte az elmúlt évad jelentősebb kapcsolódásait városunkhoz. A zsűri elnökeként részt vett Az első 800 év programsorozatban, amiről nagyon szép emlékeket őriz. A Pannon Várszínház állította színpadra – a településrészekkel szoros együttműködésben – az eseménysort záró gálát, amelyet a nagy érdeklődésre való tekintettel duplázni kellett az Agórára történő kivetítés mellett. Rendszeresen játszanak a művelődési központ bérletes sorozatában, jelen vannak a színházi életben felnőtt és gyermekelőadásokkal egyaránt, részt vesznek városi rendezvényeken, ünnepi műsorokon, nyáron pedig a városi strandon egész napos programokkal szórakoztatják a látogatókat.

A Starfactory országos tehetségkutató vetélkedő döntőjének egyik helyszíne is az ajkai művelődési központ volt, nem mellesleg pedig egy kategóriagyőztessel is büszkélkedhetünk az Ajka-Padragkút Táncegyüttes tagjainak jóvoltából. A táncosokkal a kapcsolat a jövő évadban is folytatódik, mivel szerepet vállaltak a Pannon Várszínház egy táncjátékában.

A jó hangulatú évadzáró végén elismeréseket vehettek át a társulat tagjai.

Az évad táncművészeti teljesítményeiért-díjat Krámer György koreográfus kapta. A közönségdíj első helyezettje Szelle Dávid, a második Molnár Ervin, a harmadik Pap Lívia lett. Az évad színésznője-díjat Oravecz Edit, az évad színésze-díjat Bakai László érdemelte ki. Bakonyi József különdíját Kovács Ágnes Magdolna és Keresztesi László kapta. Junior-díjat kapott Lenchés Márton. A kiváló művészeti titkári munkáért járó díjat pedig Lepsényi Györgyi vehette át.

-bv-

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply