Színpompás családi nap a húsz éves Ajkai Elektronikai Kft-nél

_MG_6095E kerek évforduló méltó megünneplése volt a cégvezetések célja, amelyet a hagyományosan minden évben megszervezett családi nap formabontóan újszerű, és programokban is gazdagabb megrendezésével értek el.
Az egykori Videoton telephelyén húsz éve létrehozott cég, az új tulajdonos a Műszertechnika Holding Zrt. által meghatározott stratégiával, főként az autóipari alkatrészigények kielégítését célozta meg és működik mindmáig egyre sikeresebben. A pénzügyi világválság okozott némi megtorpanást a vállalat életében, amit az addigra már közel nyolcszáz főt foglalkoztató üzem kettéválasztásával –megalakult az AE-Plasztik Kft. – sikerült nagyobb baj nélkül átvészelniük, sőt jelentős technológiai fejlesztéseket is megvalósítaniuk, természetesen új munkahelyeket is teremtve.
A kora délutántól induló programok helyszíne maga az üzem udvara volt, amelynek tágas tereiben kényelmesen elfért a sokféle produkció, valamint a több száznyi dolgozó és családtagjaik is. A rendben tartott belső utak és parkok látványa is kellemes meglepetésként érte az első ízben idelátogatókat. Sok száz fotó, időben és üzemrészenként is elrendezve adott életképet a húsz évről a vendégek számára, és keltett nosztalgiát a régóta itt dolgozókban. Étel és italsátor is szolgálta a közönséget, a gyermekek pedig egy kisebb vidámparkot találhattak a füvesített felületeken. Voltak légvárak, trambulin, rodeó bika, bokszgép, kalapácsos erőmérő, valamint lufi-bohóc és arcfestő. Az ügyességüket és erejüket is próbára tehették a vállalkozó kedvűek, rönkfűrészelésben, íjászatban, almahámozásban és zsákban futásban is.
A színpadsátor alatt a Veszprémi Petőfi Színház gyermekszínészei adták elő a Macskák című musicalt a meleg ellenére is nagyon színvonalasan, elnyerve a nézők osztatlan sikerét. Majd a színpadot a 64U Party Zenekar foglalta el és adott kellemes zenét egészen késő estig. A Városi Sportcentrumban pedig az üzemrészek által kiállított kispályás labdarúgó csapatok mérték össze erejüket a hagyományoknak megfelelően.
Az egyik legkülönlegesebb programpont a termelő üzemekben, szervezett csoportokban megtehető látogatás volt, ahol a technológiát meghatározó gépekből egy-egy üzem közben is megtekinthető volt. Élt is a lehetőséggel szinte mindenki. Az ingyen kiosztott tombolán három szerencsés család egy-egy két-éjszakás félpanziós wellness hétvégét nyert meg. Záróakkordként pedig egy zenei aláfestéssel végrehajtott parádés tűzijáték tette felejthetetlenné e jeles napot.

Comments

comments

About mpeternics 24 Articles
Újságíró vagyok,a Bálint György Újságíró Akadémiát végeztem el. Fontosnak tartom a hitem megvallását, nemzetünk értékeinek megőrzését.

Be the first to comment

Leave a Reply