Színvonalas irodalmi találkozó Nagy László emlékére

Fotó: Györkös

A Nagy László Vers- és Prózamondó Találkozót április 14-15-én rendezték meg a művelődési központ kiállítótermében, ahova 35 versenyző érkezett. Az országos találkozó, amely jövőre tölti 40. születésnapját, akár nemzetközinek is nevezhető, hiszen évek óta a Vajdaságból is érkeznek magyarok. A beszámolók szerint a precízen szervezett és magas színvonalú kétnapos programon rendkívül jó volt a hangulat.

-1993-ig, amikor versenyre mentünk, magyarul verseltünk a szerbek között. Nem is értették, hogy mit csinálunk. Amikor ’93-ban megnyílt a lehetőség, hogy eljöhettünk Magyarországra, először úgy fogadtak minket, mint a csodabogarakat, de azóta ide Ajkára már haza jövünk. Nem a barátokhoz és nem is az ismerősökhöz, hanem a testvéreinkhez – ezek a mondatok dr. Némedi Imrétől származnak, aki számos díjat nyert az idei összejövetelen.

A rendezvény első napján, Keller Dávid, a Zeneiskola növendéke adott ízelítőt a dalok csodás világából zongorán. Az elődöntőt követően Iszkázra utazott a csapat, hogy megkoszorúzzák a találkozó névadójának emléktábláját, majd a pécsi Ostinato együttes koncertjét hallgatták meg.

A második napon került sor az eredményhirdetésre és díjátadóra. Fehér Ildikó, a zsűri elnöke értékelte a találkozót és hasznos észrevételeivel segítette elsősorban a diákokat. Általános és középiskolások, valamint felnőttek is szerepeltek a versenyen, emellett elismerték a felkészítő tanárok munkáját is.

Az általános iskola 5-6 osztályos korcsoportjában első helyen Csabai Pál végzett, a 7-8 osztályosok közül pedig Vékási Kálmán bizonyult a legjobbnak. A középiskolások versenyét Csonka Johanna nyerte, a felnőttekét pedig dr. Némedi Imre.

Szentmártoni Jánosnak, a Magyar Írószövetség elnökének ajándékát Csabai Pál, Vékási Kálmán, Takács Péter, dr. Némedi Imre, Kurucz Ádám Konrád, Csonka Johanna és Sziránszki Klaudia vehette át.

A „Nagy László versét legszebben előadó versmondó” díját Sziránszki Klaudiának ítélték, a különdíjat pedig Csonka Johanna és dr. Némedi Imre érdemelte ki – nekik Nagy András nyújtotta át az elismeréseket.

A zsűri tagjai: Fehér Ildikó (színművész, a zsűri elnöke), Nagy András (grafikusművész, Nagy László fia), Szentmártoni János (Magyar Írószövetség elnöke, a találkozó díszvendége), Ács Anna (muzeológus), Fenyvesi Ottó (költő), Horváth Tibor (tanár, a Fekete István Irodalmi Társaság elnöke). A programon részt vett: Szabóné Réthy Kata (Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány elnöke), Fábián Judit (Nagy László unokahúga) és Horváth Emma (szabadkai Csáth Géza Művészetbaráti Kör vezetője) is.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply