A szociális szféra dolgozóit ünnepelték

szocialis-munka-napja

Szinte alig találok szavakat. Azt gondolom, hogy ez a munkám igazi elismerése és nem csak az enyém, hanem a munkatársaimé is, akiknek a nevében most itt állok – fogalmazott meghatottan Kupi Andrea, az Ajkai Család és Gyermekjóléti Központ igazgatója a szociális munka napja alkalmából szervezett ünnepségen, miután Szociális Munkáért díszoklevéllel jutalmazták.

Minden elismerés egy szép virágcsokorral lehet igazán kerek

A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpont kiállítóterme adott otthont a rendezvénynek, ahol Schwartz Béla polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében a növekvő gyermekszegénységről, valamint a jelenlegi problémákkal teli helyzetről is szót ejtett, amelyek nemcsak a szociális szférában, hanem az élet számos színterén jelen vannak ma Magyarországon. Kiemelte, hogy az említett nehézségek miatt sokszorosan meg kell köszönni a szociális ágazatban dolgozók áldozatos munkáját, hiszen az alacsony bérek és a támogatások elvonása mellett is maximálisan igyekeznek ellátni a feladataikat.

A polgármester szavai után Kupi Andrea méltatásával és érdemeinek felsorolásával folytatódott az ünnepség. Szociális Munkáért kitüntetésben ugyanis azok a személyek vagy közösségek részesülhetnek, akik a város közéletében, a szociális ellátás területén, a karitatív jellegű tevékenységek szervezésében hosszú időn át kiemelkedő munkát végeztek és ezzel általános elismerést vívtak ki.

szocialis-munka-napja

Az örökmosolygós igazgató a kitüntetés minden kritériumának maradéktalanul megfelel, hiszen nemcsak a szakmája, hanem a hitvallása is a rászorulók segítése. Célja a magas szintű, minőségi család és gyermekjóléti ellátás biztosítása, amiért már 1989 óta dolgozik töretlenül. 2013 előtt az Ajkai Család és Gyermekjóléti Központ (és jogelődjei) munkatársaként, 2013-tól pedig az intézmény vezetőjeként tevékenykedik.

Nemcsak Ajkán, hanem a kistérségben is feladatokat lát el 2009 óta. Halimbán és Öcsön a házi segítségnyújtást, az egész kistérségben (Ajka, Csehbánya, Farkasgyepű, Halimba, Kislőd, Magyarpolány, Nyirád, Öcs, Szőc, Úrkút és Városlőd településeken) pedig a család és gyermekjóléti szakmai tevékenységet koordinálja.

szocialis-munka-napja

Hatalmas szakmai tudással és tapasztalattal rendelkezik, a szakterület jó ismerője, irányítója, ám ennek ellenére fontosnak tartja, hogy folyamatosan képezze önmagát. Iskolai végzettségeit tekintve családvédelemből és családgondozásból is szociális szakvizsgája van, diplomás szociális munkás, de igazgatói kinevezése előtt szociális ügyintézőként, családgondozóként, módszertani munkatársként, illetve igazgatóhelyettesként is dolgozott.

A hatékonyság, a gazdaságosság és a rugalmas hozzáállás is jól jellemzi Kupi Andrea munkásságát, amit az új család és gyermekjóléti intézmény elindításánál tapasztaltak kollégái és a város vezetői tőle, ugyanis a hatósági engedélyezési eljárások kezdeményezését, új szabályzatok kialakítását és programok elkészítését is rövid határidő alatt vállalta, hogy zökkenőmentes működést tartson fent a központban.

szocialis-munka-napja
A Pannon Várszínház művészei melankolikus dalokkal és pattogós operettbetétekkel szórakoztatták a megjelenteket (Zayzon Csaba és Schupp Gabriella)

A hatósági munkán kívül önkéntes segítők és támogatók bevonásával rendszeresen szervez sikeres húsvéti, mikulás és karácsonyi programokat, játszóházakat, nyári táborokat a rászoruló gyermekeknek, ezért talán nem meglepő, hogy munkáját már korábban is elismerte Ajka Város Önkormányzata. 2001-ben „Szociális Segítésért” emlékplakettet, 2007-ben a Szociális és Munkaügyi Minisztérium miniszteri elismerő oklevelét kapta meg.

Kupi Andrea munkájának elismerését követően a nyugdíjba vonuló szakembereket is köszöntötték. Gasztonyi Ágotának, az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársának, Pécsi Erikának, a Városi Bölcsőde dolgozójának és Németh Csabánénak, a Szociális Szolgáltató és Gondozási Központ munkatárásának egy-egy csokor virággal hálálták meg a több évtizedes odaadó munkát a város vezetői.

A program a Pannon Várszínház művészeinek ünnepi műsorával és állófogadással zárult.

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply