Szórakoztak és támogattak

Fotó: Györkös

Elismerik és segítik a Vizikék és a Zöldikék óvoda óvodapedagógusainak a munkáját a mostani és egykori óvodások szülei, valamint a városban tevékenykedő vállalkozók, derült ki az intézmények jótékonysági báljára felajánlott tombolatárgyak mennyiségéből és értékéből.

Az Ajka Városi Óvoda két intézményegysége 14 éve tartja közösen a bálját. Az idén november 18-án szórakoztak együtt a Kaszinóban. A bálterem megtelt vendégekkel. Sok tombolát vásároltak azért, hogy minél nagyobb összeggel támogathassák az intézményekben folyó nevelő munkát, aminek színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint a számos elismerés, például a Tehetségpont, a Bázisintézmény, az örökös zöld óvoda cím elnyerése.

A résztvevőket dr. Balatinczné Németh Mónika óvodapedagógus köszöntötte. Dr. Horváth József alpolgármestere ünnepi beszédében méltatta az intézményekben folyó szakmai munkát. Elmondta, hogy az épületek és a környezet felújítására, szebbé, komfortosabbá tételére is sokat fordít az önkormányzat. A Zöldikék Óvoda épülete nemrég újult meg. A Vizikék Óvoda épületfelújítására 160 millió forintos pályázatot adott be az önkormányzat, ami nem nyert, de ismét próbálkoznak. Az első lépésben 23 gépjármű számára adtak át parkolót, de bővíteni kívánják újabb helyekkel, valamint járdával. Az uszoda tetőszerkezetét is ki szeretnék cserélni. Az intézmények szépítésében a szülők és a vállalkozók is részt vesznek. a Zöldikék Óvodában Waldorf csoport is működik, amit az általános iskolákban azért nem tudtak létrehozni, mert azokat nem az önkormányzat működteti.

A bálon Kaszap István zenélt, majd az est folyamán a szülők és a nevelők, valamint az Salsa Ajka tagjai adták elő a műsorukat. Éjfélkor a tombolasorsoláson számos értékes nyeremény, köztük családi programokra szóló belépőjegyek találtak gazdára.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply