Szűzanyához imádkoztak az ajkai zarándokok

Nagy Nándor (balra) és Szijártó László (Fotó: Tisler)

Áment Mártont, a Szentkútról szóló könyvek szerzőjét, a búcsúi zarándokút vezetőjét köszöntötték a kolontári Szentkút Szűzanya búcsúján a mise előtt. A misét Nagy Nándor ciszterci atya és a pápai plébános, Szijártó László celebrálta. Nagy Nándor először, Szijártó László 18. alkalommal vett részt a szertartáson. A szertartás alatt Meggyesi Ferenc atya gyóntatta a híveket.

Nagy Nándor elmondta, a remény, a bizalom és a hit vezette a zarándokokat a Szentkúthoz, hogy közösen imádkozzanak a Szűzanyához. Az imák közül a legszebb a kérés, amikor még  nem tudjuk, teljesül-e az óhajunk, de kérjük a Szűzanyát, hogy járjon közbe Jézusnál. Szeptember utolsó vasárnapján, a Szentírás napján százak imádkoztak együtt. Ajkáról minden évben gyalogos zarándoklat indul a misére.

– A Szentírásban nagyon keveset találkozunk egyetlen névvel, a Szűzanya nevével, pedig ő hozta világra Jézust. Ő az a kút, amelynek vize Jézus és mégis alig hallunk róla, keveset tudunk az életéről. Ez nem ok nélkül való. A mai világban, amelyet mi, most élők, olyan rossznak gondolunk, az emberek a harsányra figyelnek fel, arra, aki mutogatja magát, valamivel felhívja a figyelmet saját magára.  Ez korábban sem volt másként. De mi lett a visszahúzódóbbakkal? A feledés homályába merültek, esetleg a történelemkönyvek elsárguló lapjai őrzik a nevüket. A Szűzanya a csendességével, szeretetével vált örök példaképpé. Az anyai szeretet is ilyen: csendes, óvó, féltő, az anya büszke a gyerekére, örül annak, hogy az övé, hogy ő adta neki az életet, de nem akar a gyereke életére telepedni, nem akar hangosan kérkedni vele. A Szűzanya sokat adott a világnak, az érdeme örök. Ő a kút, Jézus a víz. – fogalmazta meg Nagy Nándor.

A Szentkút történetében csodaként említik, hogy a vörösiszap katasztrófa elkerülte a helyet, bár arra semmilyen földrajzi magyarázat nincs.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply