Tegyék fel a jelzőlámpát a kereszteződésbe – Az ígéret, mint látjuk, nem véd meg bennünket – FRISSÍTVE

Fotó: Facebook Balázs Kiskovács

Halálos baleset történt Bakonygyepesnél január 16-án reggel, amelyben egy 7 éves kisfiú életét vesztette. Két testvérét könnyebb sérüléssel szállították kórházba, az autót vezető édesapa nem sérült meg. Újabb értelmetlen haláleset történt a 8-as számú főúton.

A város vezetése már több, mint egy évtizede kéri a Magyar Közút Zrt. vezetését, hogy azonnal intézkedjenek, szüntessék meg a balesetveszélyt. Kérésükhöz a civilek is csatlakoztak.

Ígéretet kaptak bőven, elkerülő útról, körforgalomról, lámpás kereszteződésről. A szavak elszálltak, és minden maradt a régiben. A 8-as számú főút nem a város tulajdona, ha az volna, már rég megoldották volna a problémát. Így viszont csak kérni tudnak. Teszik azt rendszeresen.

A szombati újabb tragédiát követően Schwartz Béla polgármester a facebook oldalán fejezte ki részvétét az áldozat hozzátartozóinak.

“Osztozunk a szombati napon bekövetkezett közúti baleset áldozatainak gyászán. Eddig is tudtuk, hogy a 8-as út bakonygyepesi kereszteződése balesetveszélyes, a legtöbb ajkai lakos is ezen a véleményen van. Sajnos a kereszteződés egyik útjának módosítására sincs hatásköre az Ajkai Önkormányzatnak. A közútkezelőnél, az illetékes minisztériumnál, és több illetékes szervnél és személynél többször kezdeményeztük, hogy kezdjenek valamit a problémával, de sajnos csak hitegettek minket a 2*2 sávos elkerülő nyomvonalával, ami azóta sem készült el. Ezúton is követeljük a fent említett illetékes szervektől, hogy létesítsen körforgalmat, vagy lámpás kereszteződést a kérdéses kereszteződésre! A térség országgyűlési képviselője segítsen kijárni a kereszteződés fejlesztését! Nem kell több baleset emiatt a korszerűtlen csomópont miatt, nem szeretnénk további haláleseteket!”

A polgármester január 19-én a média érdeklődésére elmondta, hogy már a képviselősége alatt elkezdődött a gyorsforgalmi út tervezése, a terület kisajátítása, viszont a 2010 utáni új kormány megszakította a folyamatot. Az út előkészítését 2014-ben kezdték el újra, viszont a kivitelezésre azóta is várunk.

-Ki kell mondani, hogy politikai döntés született a gyorsforgalmi út meg nem építése kapcsán, fogalmazta meg a polgármester. -Kérdem én, hogy hogy hirtelen nekiállnak a Győr-Pápa közötti gyorsforgalmi út építésének? Azon az útszakaszon a napi forgalom 6410 jármű, amelyből 316 tehergépjármű. Nálunk a 8-ason 11.979 jármű halad át naponta, ebből 1212 tehergépjármű! Arról nem is beszélve, hogy nem csak Ajkán veszélyesebb ez az út, mint Győr és Pápa között, hanem Devecsernél, Csehbányánál és még számos ponton. Hány emberélet kell, míg végre megépül a gyorsforgalmi út? Tegyék félre a lövészárkot és a politikai érdekeiket, hiszen itt emberéletekről van szó! – fogalmazott.

Az újabb tragédia hírére az ajkai civilek ismét akcióba lendültek. Bolla Hajnalka petíciógyűjtésbe kezdett online  január 19-én reggel azzal a céllal, hogy 2000 aláírást összegyűjtsön. Négy óra alatt ennél jóval többen írták alá. Most már meghaladta az ötezret az aláírások száma. Ajka minden hatodik lakosa ezen a módon is kifejezte, hogy számára is probléma a helyzet, és követeli a megoldást. Azzal, hogy megoldás kell, nem majd, hanem most azonnal, minden ajkai, és mindazok, akik az Ajkára rendszeresen járnak, akiknek útjuk a kereszteződésen át vezet, egyetért.

Bolla Hajnalka kérdésünkre elmondta, nem gondolta, hogy alig 24 óra alatt ennyien az ügy mellé állnak, de nagyon örül neki. Boldogsága  akkor lesz teljes, ha meglátja az első pirosról zöldre váltó lámpát a kereszteződésben. Addig viszont, ha kell, a figyelemfelhívás egyéb formájától, például az útlezárástól sem riadnak vissza. Az akciót addig folytatják, amíg el nem érik a céljukat. A végsőkig elmennek, hiszen tudják, bárki lehet a következő áldozat. Ők, családtagjuk, barátjuk, munkatársuk. Hány embernek kell még meghalnia értelmetlenül, hogy az illetékesek végre beváltsák az ígéretüket?- kérdezte.

Elküldtük kérdéseinket a Magyar Közút Zrt-nek, amint megérkezik a válasz, cikkünket frissítjük. (Egy korábbi veolos cikk szerint idénre ígérték a lámpás fejlesztést, remélhetőleg ezt a válaszukban is megerősítik majd a cég képviselői).

***

Megérkezett a Magyar Közút Zrt. válasza:

-Várhatóan nyár közepéig telepíthetjük a jelzőlámpát- válaszolta kérdésünkre Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője. -A felszerelés előtt a meglévő burkolaton kopóréteg cserét végzünk a járműveket érzékelő hurokdetektorok beépítése miatt, amelynek köszönhetően dinamikus forgalomszabályozásra lesz majd lehetőség. A kérdéses csomópont átalakítására vonatkozóan az elmúlt időszakban is folyamatosan kerestük a megoldási lehetőségeket, illetve a beruházáshoz szükséges források előteremtését, amely több 10 millió forintot tesz k- fogalmazott.
Az osztályvezetőtől megtudtuk, hogy a 2021-es terveik között szerepelt előzetesen a 8-as főút kérdéses helyszíne is. Kedden döntés született arról, hogy ez a beruházás véglegesen is szerepeljen az idei évi feladatok között, valamint a fontossági listán is előrébb került azért, hogy a fejlesztés mielőbb megvalósulhasson. A jelzőlámpás csomópont előkészítő egyeztetései már zajlanak, a beszerzés előkészítése folyamatban van, amely kiterjed a tervezésre és a kivitelezésre egyaránt. Pécsi Norbert Sándor ígérte, hogy a munkák ütemezéséről a projekt előrehaladásával részletesebb tájékoztatást adnak, addig pedig a közlekedők türelmét és megértését kérik.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply