Éppen nyolcvan éves a dal, amelyben elhangzik a címben idézett megállapítás, ám időszerűsége mit sem kopott.
Isten látja lelkemet, nem célom, hogy kötözködjem a Magyar Államvasutakkal, de azt se hihetem, hogy e mamutvállalat kizárólag velem packázik és miattam szívatta a Budapest – Székesfehérvár viszonylat összes utasát. Márpedig az történt, hogy augusztus 6-ának délutánján még azon is túltett, amit előző számunkban „Intercity nyáron? Csak azt ne!” cím alatt szóvá tettem. A Citadella intercity ajkai utasait ugyanis csak a kb. két órás menetidő alatt pácolta saját levükben a vasút. Múlt csütörtökön ebből okulva hagytuk elmenni a Citadellát és a 14.30-as gyorsra szálltunk fel. Nagy hiba volt…
A vonat ugyanis Gárdony állomáson megállt, majd az állomás hangosbemondójából megtudtuk, hogy „bizonytalan ideig” nem is megy tovább, „a felsővezeték hibája miatt”. Egy órát pácolódtunk a tűző napon, aztán a vonat az utasok ujjongása közepette megindult, de csak a két km-re levő Agárd állomásig haladt előre, ahol folytatódott a végeláthatatlan várakozás. Vonatunk végül kb. hat óra alatt tette meg a Budapest és Ajka közötti 148 km-es távot.
Műszaki hiba természetesen bármikor történhet egy olyan bonyolult rendszerben, mint a vasúti közlekedés. De – sőt éppen ezért – az üzemeltetőnek erre felkészültnek kell(ene) lennie. Márpedig ebből a felkészültségből mi, utasok, semmit se érzékeltünk.
Nem tudom, mi volt a hiba oka és azt sem, hogy négy óra a kijavítására sok-e vagy kevés. A tűző napon várakozva, szomjazva, és ráadásul minden érdemi információt nélkülözve, irdatlan sok volt. Külön idegesítő volt az automata hangosbemondók működése, amelyek úgyszólván percenként mondtak be nyilvánvalóan hamis információkat arról, hogy melyik vonat mennyit késik. Valójában egyetlen mondatot kellett volna időnként bemondani, azt, hogy „a felsővezeték meghibásodása miatt Székesfehérvár és Gárdony között a vasúti közlekedés bizonytalan ideig szünetel.” Ennél többet sajnos a vonaton és az állomásokon dolgozó vasutasok se tudtak a helyzetről. De legalább tippeket adhattak volna az utasoknak, hogy hova mehetnek WC-re, honnan vehetnek vizet, van-e a közelben helyközi autóbusz-megálló, ahonnan elérhetik a legközelebbi működőképes vasútállomást, vagy a fehérváriak pl. akár úticéljukat is… Megígérhették volna, hogy a vonat indulása előtt öt perccel figyelmeztetnek a beszállásra és ha ezt megtették volna, akkor nem szakad el egy házaspár vízért kimerészkedő felesége a vonaton maradó férjétől… A kánikulában a fehérvári pályaudvaron vizet is osztottak, de senkinek se jutott eszébe, hogy (akár csak egy személyautóval) küldjön belőle a 15 km-re aszalódó utasoknak is… Ezek olyan apróságok, amelyek különösebb problémát nem okozhattak volna a vasúti személyzetnek, már persze ha nem csak azzal törődnek, hogy ebben a helyzetben melyikük mikor és hol adja le a szolgálatot…
A vasútiak fejetlenségét jól tükrözi, hogy kb. két óra várakozás után bejelentették, hogy a másik vágányra hamarosan egy dízel vontatású szerelvény érkezik, amivel a Székesfehérvárra utazók eljuthatnak úticéljukig. Aztán újabb fél óra várakozás után megérkezett a vonat Fehérvár felől, és indult tovább Budapest irányába… Ami egyúttal azt a kérdést is felveti, hogy ha volt Székesfehérváron dízelmozdony, azt miért nem a mi vonatunk elé fogták be, és húzták el vele a mindössze 15 km-re levő pályaudvarig, ahonnan már saját lábán közlekedhetett volna tovább. A dízelmozdony pedig mehetett volna a többi várakozó szerelvényért.
Ezek persze csak egy laikus ötletei, nyilvánvaló, hogy tudós vasutasok elnéző mosollyal meg fogják magyarázni, hogy a józan ész miért működésképtelen a Magyar Állam (és vasútja) felségterületén. Pedig nem volt ez mindig így. Távoli gyermekkoromban, ha a MÁV egyik vonata lerobbant, testvérvállalata, a MÁVAUT, hamarosan küldött néhány buszt és az utasok továbbmehettek. Távoli gyermekkoromban minden komolyabb állomáson működött Utasellátó büfé (Fehérváron még a vágányok közti peronokon is!), most a Délit elhagyva még ivókutat se lehetett találni. Távoli gyermekkoromban egy ilyen késés esetén a kalauz figyelmeztette volna az utasokat, hogy menetjegyük árából visszatérítést kérhetnek. Na jó, ez utóbbiban nem vagyok biztos, abban viszont igen, hogy a mi vonatunkon utazókat erre senki nem figyelmeztette.
Azt hiszem, ezentúl nemcsak az intercityt, hanem a többi vonatot is mellőzöm, ha utaznom kell. Az autómban szerencsére megbízhatóan működik a légkondi, ha pedig útlezárás van, mindig találok kerülő utat. Ami sajnos nem igazán környezettudatos, ámde célravezető magatartás.
Leave a Reply