Téli ízek, fények, hangulatok – megnyílt a karácsonyi vásár

Archív Fotó: Györkös

Ünnepi díszbe öltözött a város, esténként ezüst és arany fényben tündökölnek az utcák, az épületek, illetve a fák is. Az Agóra meghitt látképe sétálni, találkozni és beszélgeti invitálja a családokat a térre, ahol idén is népszerű háttér a fényképekhez a rénszarvas húzta Mikulás, a jászol és a világító hóember, mindegyiket a szívükbe zárták az ajkaiak. December 1-jétől pedig már a vásár kínálatából is szemezgethetnek a városközpontba érkezők.

– Nemcsak a vásárt nyitjuk meg, hanem az adventot is, ami nem csupán az egyház feladata, hanem valamennyiünké. A lelkek olyan találkozására van szükség ilyenkor, ami más, mint ami Magyarországon megszokott. Én tudom, hogy mi meg tudjuk mutatni, milyen szeretettel fordulunk embertársaink felé – fogalmazott Schwartz Béla polgármester a karácsonyi vásár megnyitóján, ahol kisebb csoportokba verődve nézelődtek a jelenlévők a tizenkét faház körül.

Rámutatott, hogy számára Ajka a világ legszebb kisvárosa, ami szebb, mint az óriási New York, vagy akár San Francisco, ezért örül, hogy ilyen helyen élhet és bízik benne, hogy ezt az ajkaiak is így látják.

A polgármester szavait követően az idősebbek inkább a forralt boros faházakat vették célba, míg a gyermekek körében a felállított alkotások voltak népszerűek. A rendezvény hangulatát Vallerné Horváth Andrea, a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ igazgatóhelyettesének szavalata tette még meghittebbé, aki Csukás István Karácsonyi dal című versével hangolta a megjelenteket az ünnepre.

Az önkormányzat által immár tizenötödszörre megszervezett vásárban apró ajándékokat, ékszereket, ruhaneműt, kürtőskalácsot, fánkot, forralt bort és más finomságokat kínálnak az árusok mindennap tíz órától.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply