Teltház a Mágnás Miska premierjén

A magyar operett irodalom egyik legkedveltebb darabjának bemutatójára várták  a Pannon Várszínház színészei a közönséget a Kristályfürdőbe július 8-án este kilenc órára.

Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor klasszikusát, a Mágnás Miskát  szabadtéren az ajkai strandon mutatták be először. A szeszélyes időjárás nagyon kegyes volt, mert kellemes nyári időben tekinthették meg az előadást a nézők az izgalmas hangulatú szabadtéri színpadon.

A teltházas előadásban a bohózat, a komédia, sőt az abszurd jegyei is megjelentek. Vándorfi Lászlónak, a darab rendezőjének az volt a szándéka, hogy kortalanná tegye a történetet. Ezen az estén az is megtalálta a számítását, aki nem operett rajongó, hanem egy kicsit inkább korszerű színházra vágyott.

Olyan örökzöld slágerek csendültek fel az előadásban,  mint a Hopsza Sári vagy a Cintányéros cudar világ. A színészek és a rendező nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a szöveges részek egy kicsit börleszk- és kabarészerűen, a virtuóz színészi játéknak teret adó módon, egyéni stílusban kerüljenek színpadra.

A Mágnás Miska operett-komédiává vált, a  szórakoztató elemek szinte képtelen helyzetek sorozatait vonultatták fel, amihez  az egyik főszereplőt játszó Molnár Ervin színésznek is sok köze volt, jól hozta ugyanis a darab egyik komikus figuráját. Miska, a talpraesett lovászfiú, a vazsmegyei gyerek pillanatok alatt, a szemünk láttára vált előkelő arisztokratává. Jól illusztrálva szerepével, hogy a lovász fiúból is lehet előkelő ember, csupán a manír és az öltözködés különbözteti meg a a közembert a gróftól. Ervin a közönséget is bevonta történetbe. Az estélyen az első sorban ülő hölgyek közül választott magának táncpartnert.

A történet szerint a Korláthy birtok melletti vasútépítkezés mérnöke, Baracs Pista – Szente Árpád Csaba – beleszeret a vásárban az álruhás grófkisasszonyba, Rollába – Baranyi Emma. Ám szerelmük a társadalmi különbség miatt meghiúsulni látszik. A gróf meghívja otthonába a mérnököt, mert szeretné elérni, hogy a vasút az ő birtokán haladjon keresztül. Baracs rögtön ráismer Rollára. Miután a grófnak nem sikerül elérni a célját, kiutasítja házából a mérnököt és az estélyre sem hívja meg. Baracs tréfából a távollévő gróf Eleméryként mutatja be inasát, Miskát. A mosdatlan lovászfiúból előkelő úrrá avanzsáló Miska megjelenésével a történet izgalmas fordulatot vesz. Rolla viszonzásul cselédlányát, Marcsát öltözteti be grófnőnek. Tenyeres-talpas cselédből, Marcsából – Kovács Ágnes Magdolna – is estélyiruhás flancos dáma lesz, aki Mary grófnőként vonul be az úri társaságba. Az igaz szerelem védelmében és a rangot mindennél előbbre valónak tartók megbosszulására kieszelt cselszövések, végül hatalmas botrányban torkollanak, de szerencsére hamar elvonulnak a viharfelhők mikor kiderül ki is az igazi Eleméry gróf (Farkas-Csányi Attila).

A koreográfia, Krámer György munkáját dicséri. A jelmezeket Justin Júlia tervezte, a zenei vezető Rossa László, a művészeti munkatárs pedig Lenchés Márton volt. Az előadás után a közönség szűnni nem akaró vastapssal köszönte meg a fantasztikus előadást.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply