Templomokban jártak a nyugdíjas túrázók

Három templomot kerestek fel a Bánki Donát Természetbarát Egyesület nyugdíjas sétatúrájának a résztvevői csütörtökön, január 12-én. A nyugdíjasok jól választották meg az időpontot, ugyanis az új évben ezen a napon emelkedett először nulla fok fölé a hőmérő higanyszála. Nem sokkal ugyan, csak két Celsius fokkal, de a napsütésben kellemes kirándulóidő volt.

A természetjárók autóbusszal érkeztek Ajka belvárosából Sümegre. A busz a plébániatemplomnál parkolt, ők pedig felsétáltak az enyhe emelkedőn a Ferences Kegytemplomig. Miután mindenki megnézte a betlehemet, amelyet Kocsis István alkotó vezetésével készít egy nagyobb létszámú csapat, Káldi Géza túravezető felolvasta a betlehemépítés történetét, a sümegi betlehemről a tudnivalókat, majd ismertette a templom történetét, valamint a ferences rendről adott át értékes információkat. A túravezető mindig gondoskodik arról, hogy a kirándulás, városnézés vagy természetjárás idején az új tájak megismerésén túl új ismereteket is szerezzenek. A résztvevők megnézték a templomot, a freskókat. Az ötven fős társaságból többen most látták először a sümegi betlehemet. Papp Béla alkotónak leginkább az ragadta meg a figyelmét, ahogy a makettet és a festményt összedolgozták az építők, az asztalon kiépített út folytatása a festmény, így a teret is kitágítja azzal.

A plébániatemplomban a Maulbertsch freskókat tekintették meg, majd autóbusszal Sümegcsehibe utaztak. Ott a polgármesteri hivatalban fogadták őket, azt követően indultak a hegyre a Boldog Henry Newman kápolnához. Ekkor már a nap is sütött. Káldi Géza elmondta, hogy a sümegcsehi a világ első olyan kápolnája, amelyet Newman bíboros tiszteletére állítottak. A képeket a Badacsonytomajon élt és alkotott Udvardi Erzsébet festőművész készítette. A helyet gyakran keresik fel a ferencesekhez lelki gyakorlatra érkezők, valamint programokat is tartanak ott, például a terményünnepet. A kirándulók végignézték a stációt, bementek a kápolnába, megtekintették a festményeket, majd a terület legmagasabb pontjáról tekintettek le a hóval borított tájra. A túravezető és néhány társa az erdőben geoládát keresett.

A túrázók elmondták, hogy szép élményekkel térnek haza. Sokan minden túrán részt vesznek. A nyugdíjasok kéthetente kelnek útra, és keresnek fel könnyen megközelíthető, néhány óra alatt bejárható helyeket Ajkán és a térségben. A nyugdíjas túrázó csapat tagjai fiatalként is aktív életet éltek, ma már a nehéz terepet nem tudják vállalni, és vannak, akik nyugállományba vonulásuk után kerestek rendszeres mozgáslehetőséget. Elmondták, a társaság is jó, mindenki vidám, természetjárás közben felelevenítik a régi élményeket. A sportos életforma a testnek és a léleknek is jó.

 

Fotó Tisler Anna

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply