Tengerimalacok repültek ki a társasház ablakából

Információink szerint 4 hónapos terhes az a nő, aki pénteken az egyik ajkai társasház harmadik emeletéről kidobott két élő tengerimalacot egy heves vita következtében. Az állatok nem élték túl a zuhanást, az egyik majdnem egy sérült lány fejére esett, sokkolva az arra járót. 

Abszurd hírt kaptunk egyik olvasónktól tegnap, miszerint a Frankel Leó utcában tengerimalacok repültek ki az ablakon. Április tréfának gondoltuk a történetet, de nem az volt. Az eset megtörtént, így megpróbáltunk utánajárni annak, hogy vajon mi állhat az állatok kidobásának hátterében.

Portálunk információi szerint a tengerimalacokat egy heves vita következtében dobták ki az ablakon. Úgy tudjuk, hogy a pár azon vitatkozott az esetet megelőzően, hogy a születendő gyermekük mellett megférnek-e az állatok, vagy sem. A felek közül valamelyik nem akart a lakásba a gyermek mellé állatot, így a nő mérgében kihajította az apró házi kedvenceket a nyitott ablakon, ahol éppen egy sérült lány sétált. A kidobott állatok elpusztultak, a nő ellen eljárás indult állatkínzás miatt.

Belegondolni is szörnyű, hogy egy vita eddig fajulhat..

Szalai Bálint, a Magyar Tengerimalac-védő Egyesület el­nöke portálunknak elmondta, hogy felvették a kapcsolatot a az ablak alatt sétáló lány szüleivel, akik elzárkóztak a nyilvánosságtól. Az elnök beszélgetésünkkor még abban sem volt biztos, hogy a család tett-e feljelentést, ugyanis a lány, – akinek majdnem a fejére estek a rágcsálók – down kóros, így családja szeretné megkímélni a jogi bonyodalmaktól. Az elnöktől azt is megtudtuk, hogy az egyesület (is) vizsgálódik az ügyben és amennyiben a család feljelentést tesz, ők is fontolgatják a jogi lépések megtételét.

A hírrel az országos média is foglalkozott. Elszomorító, hogy Ajkáról időről-időre ilyen információk kerülnek a nyilvánosság elé, holott a pozitív tettekből/eseményekből sincs hiány, csak az kevésbé érdekes manapság.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply