Testvérvárosi barátság

Héttagú ajkai delegáció látogatott el Székelykeresztúrra augusztus elején, ahová a testvérvárosi kapcsolat és a magyarságtudat erősítése miatt hívták meg városunk küldöttségét a Petőfi hét és a Kistérségi napok rendezvénysorozat keretében. A kinti élményekről Szőke Melinda, az Önkormányzati és Humánszolgáltató Iroda vezetője számolt be lapunknak.

A székely vendégszeretet messze földön híres. Az ott élő emberek kedvesek és közvetlenek a hozzájuk érkező, illetve az átutazóban lévő vendégekkel is. Akit látnak néhányszor, azt már ismerősként köszöntik. Ezt tapasztalta a köztisztviselő is, aki nem először járt a településen. Szerinte gyorsan kötődnek barátságok Székelykeresztúron és a térségben, ezért szívesen tér vissza mindig, ha alkalma van rá.

Legutóbb a város polgármestere és alpolgármestere fogadta a küldöttséget érkezéskor. Szőke Melinda elmondása alapján a házigazdák nagyon szívélyesek voltak az ajkai delegációval (csakúgy, mint korábban bármikor), megalapozva az együtt töltött idő jó hangulatát.

Városunkból még Pákai Péter, Johanidesz Sándor és Puskás Károly önkormányzati képviselők, valamint Geri Gyula, a Sportváros Nonprofit Kft. ügyvezetője, Csirkovics Ildikó ügyintéző és Horváth Zsuzsanna, az Ajka Városi Óvoda Hétszínvirág Óvodájának tagintézményvezetője vett részt a találkozón.

– Augusztus 4-én ünnepélyes zászlófelvonás volt a millecentenáriumi emlékműnél, azt követően került sor Székelykeresztúr Önkormányzatának ünnepi testületi ülésére, ahol városi kitüntetések átadásának tanúi lehettünk. Megtekintettük a Molnár István Múzeumban nyílt Czire Alpár fotós, tanár munkáiból készült Évgyűrűk szorításában című kiállítást. A fekete-fehér fotókon Énlaka település mindennapi élete, hagyományai és a falusi emberek portréi jelentek meg. Az esztétikai élményen túl a tárlat a lelkünket is melengette. Ősszel, pedig az ajkaiak is gyönyörködhetnek benne, ugyanis a fotókiállítás városunkba érkezik – fogalmazott az irodavezető.

A delegáció ökumenikus istentiszteleten is részt vett, majd Székelykeresztúr főterére vonult a város lakosságával és a többi testvértelepülés küldöttségeinek tagjaival egy közös mulatságra. Másnap felkeresték Tamási Áron sírját Farkaslakán, jártak Korondon, a parajdi sóbányában, a Vármezőn és a Bözödújfalui-emlékhelynél is.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply