Tiszta víz túra, kutyával a Bakonyban

A Bánki Donát Természetbarát Egyesület áprilisban is járja a térség erdőit, mezőit.

Tiszta víz 22 elnevezésű gyalogos teljesítménytúrán vesznek részt a víz világnapja alkalmából elsején, szombaton. A rajt és a cél Herend, Holló és Bárány vendégház rétje. Az útvonal Királyfa-árok, Tiszta víz-forrás, Sátor-kút, Molnár tanya. A táv 22 kilométer, szintemelkedés 400 méter.

Kankalin túrára indulnak a Cuha-patak völgyében április másodikán, vasárnap. Útvonal Porva-Csesznek vasútállomás – Vinye, hét kilométer távon. A résztvevők az ajkai vasútállomásról indulnak a 7.23 órás vonattal. Ha lesz rá idő, szalonnát is sütnek. Túravezető Paksa Milán.

A nyugdíjas klub hatodikán, csütörtökön 15 órakor tartja az összejövetelét a Bánki iskolában. Dr. Jámbor Imre nyugdíjas háziorvos az időskori emésztési zavarokról tart előadást.

A Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesülettel közös programot tartanak Savanyó Jóska, az utolsó bakonyi betyár emlékére nyolcadikán, szombaton. A résztvevők a tótvázsonyi temetőben részt vesznek a megemlékezésen, majd 15 kilométeres távon gyalogtúrára indulnak a Tótvázsony – Zádor-vár – Nagyvázsony útvonalon Káldi Géza vezetésével. A csoport az ajkai vasútállomásról indul a 7.26-os vonattal. A kerékpárosok 8 órakor indulnak a Hotel Ajka elől Göncz Ákos vezetésével.

Odvas-Kőris 15 elnevezésű teljesítménytúra lesz 14-én, pénteken, 357 méter szintemelkedéssel. Útvonal Odvaskő Hotel melletti pihenő – Bakonyi Gyilkos-tó – Hubertlak – Gerence-pihenő – Odvaskő Hotel. Utazás az ajkai autóbusz pályaudvarról a 6.45 órakor induló busszal. Túravezető Simonyik Lászlóné.

Kerékpáros túra indult Göncz Ákos vezetésével 60 kilométeres távon 16-án, vasárnap, Ajka – Kolontár – Devecser – Káptalanfa – Gyepükaján – Szentimrefalva – Tüskevár – Somlóvásárhely – Devecser – Ajka útvonalon. Kolontáron megtekintik a vörösiszap katasztrófa emlékére létrehozott parkot. A túrára előzetes jelentkezés szükséges.

Nyugdíjas körsétát vezet Farkasgyepű környékén Heffler László 19-én, szerdán. A résztvevők az ajkai autóbusz pályaudvarról 9.40 órakor indulnak.

Kutyával a Bakonyban 15 kilométeres gyalogos teljesítménytúra indul 22-én, szombaton Kislőd – Csollányos-völgy – Úrkút – Csárda-hegyi Őskarszt – Erdei tanösvény – Kislőd távon 281 méter szintemelkedéssel. Utazás az ajkai autóbusz pályaudvarról 8.35 órakor, Kislőd bejárati útig. Túravezető Simonyik Lászlóné.

Petőfi Sándor teljesítménytúra indul Kiskőrösről 29-én, szombaton. Túravezető Lipták József. Találkozás 10 óra és 10.20 között Kiskőrösön a Művelődési Háznál.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply