Tízmillióval károsította meg a cégét

Illusztráció

Négy év börtönre ítélte a bíróság azt a nőt, aki egy sümegi kft. ajkai tulajdonosát súlyos milliókkal verte át, nem beszélve másokról.

Az 51 éves B. Beáta tizenkét évvel ezelőtt irodai asszisztensként dolgozott egy sümegi kft.-nél, majd öt évvel később már irodavezetőként ő vitte a cég pénzügyeit. Munkájához tartozott a sofőrök nevére kiállított bankkártya kezelése is. Ezeket a kártyákat arra használta fel, hogy jogosulatlanul vegyen fel  jelentősebb összegeket. Kinevezése első évében először 450 ezer forinttal csapolta meg a kft.-t, majd az ötödik alkalommal már 3,5 milliót tett zsebre. Abban az esztendőben összesen 5,9 milliós kárt okozott munkaadójának, a következő évben pedig hárommilliósat. Az általa kezelt elektronikus számlázási program felhasználásával 3,2 millió forint összértékű fiktív számlát állított ki, hogy trükkjeit leplezze.

A kft.-t további 1,6 milliós kár érte, amikor B. Beáta 2010-2012 között három-három alkalommal fizetési előleget, munkahelyi kölcsönt vett fel, s több százezer forintot utalt magának. Minderről ajkai munkáltatója csak utólag értesült. Ekkor még sikerült tőle visszaszerezni 840 ezer forintot.

Amikor megszűnt az állása, a megyei kormányhivatal megbízásából hivatásos gondnokként foglalkoztatták, aki a gondnoksága alá helyezett személyek vagyonának kezelője volt. A vádlott 2014. augusztusától közel egy éven át több személyt megkárosított anyagilag a darvastói foglalkoztató intézet lakói közül. Továbbá a fogyatékos személyek pszichiátriai és szenvedélybetegek Sümeg-nyírlakpusztai intézet több lakójának is elvette a pénzének egy részét. Először csak hatezer, majd 17 ezer forintot sikkasztott el, majd egyre magasabbra emelte a tétet: 200 ezer forint feletti összegek is vándoroltak hozzá, illetve egyszer félmillió forinthoz is hozzájutott. A magánszemélyeknek okozott kár meghaladta a kétmillió forintot.

Ez idő alatt munkát vállalt egy pénzintézetnél, ahol rávett több embert arra, hogy adják a nevüket bizonyos összegek felvételéhez, de a törlesztés már nem az ő dolguk lesz, mondta. A becsapottaknak rövidesen rá kellett döbbenniük, hogy bizony nekik kell visszafizetniük a zömében másfélszázezer forintot. A gyorskölcsönt nyújtó pénzintézetnek a vádlott 1,3 millió forint kárt okozott, ami részben megtérült.

B.Beátát jelentős értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt négy év börtönre ítélte jogerősen a törvényszék. Kötelezték a félmilliós bűnügyi költség megfizetésére, valamint kártalanítania kell több mint 10 millió forint erejéig a sümegi kft.-t.

(n. g.)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply