Tóberkenu volt a Csónakázó tónál

Kellemes tavaszi időben, május 9-én a Városi Csónakázó tónál evezős versenyt szerveztek Tóberkenu néven a Tósokberéndért Egyesület tagjai Ozorai Sándor és felesége Ili irányításával.

Négy kategóriában lehetett nevezni a sziget körüli evezős versenyre. Indulhattak a gyerekek 12 éves korig kormányos segítségével, az ifi kategóriában 24 év volt a felső korhatár. Családok, baráti társaságok kis- és nagycsaládos kategóriában versenyezhettek. Utolsó versenyszám a kormányos egyes kategória volt, amikor a bóják között kellett időre navigálni a kenut.

gyj_toberkenu 4193A fiatalok és az idősebb korosztály is nagy kedvvel készült, alig várták, hogy a kenuba ülhessenek. A versenyt az élvezetesebb küzdelem miatt párosával indították el, és időeredmény döntötte el a végső sorrendet. Összesen 26 csapat vett részt az evezésen 78 fővel. A segítőkkel, szervezőkkel együtt 100 fő érezte jól magát ezen a napon. Tekintélyes létszámot vonultatott fel Horváth Csaba vezetésével a Borsos Miklós iskola.

gyj_toberkenu 3895A gyerekek versenyét a Szuper lányok csapata nyerte Magyarósi Fanni, Miskolczi Ramóna, Mód Kinga és Ancsich Adél összeállításban. Második a Zseni zselék, harmadik helyezést pedig a Tesco1-es csapat ért el. Az ifi kategóriában a Kemények lettek a győztesek Németh Bálint, Baráth Roland, Lovas András és a Kothencz Mátyás négyese. Ezüstérmet a Másnaposok, bronzérmet a Tesco2-es csapat kapott. A Nagy családos kategóriát a Túra csapata nyerte Szűcs Sándor, Trieber Ágnes, Szőlősi Krisztián és Csendes Róbert összetételben. Második a Pálfi család, harmadik a Csánitz család lett. Kis családosok között nyert a Vegyes család Ódor György, Ódor Patrik, Horváth Csaba és Vízi Laura négyese. Ezüstérmes a Sebesültek, bronzérmes a Bakos család lett. A kormányos versenyt a bóják között Bakos Zoltán nyerte, második Ódor György, harmadik pedig Szőlősi Krisztián lett.

gyj_toberkenu 4161A nyertesek érmeket, okleveleket és Ozorai Sándor által készített agyagból megformált evezősöket kaptak, amelyeket nagy örömmel vettek át. Majd az evezősök által az elmúlt hetekben kifogott halakból készült halászlevet fogyaszthatták a résztvevő felnőttek, a gyerekek pedig Ozorainé Ili finom gyümölcslevesét és mákos gubáját ehették meg ebédre.
A jól megérdemelt finomságok elfogyasztása után még délután három óráig gyakorolhatták az evezést az érdeklődők. Ez volt az első ilyen jellegű rendezvény, amelyet a sikerre való tekintettel jövőre is meg szeretnének szervezni.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply