Túra a matuzsálemekkel

Veterán autók sorakoznak a felvonulásra a Tóberfeszten (Fotó: Györkös)

A Tóberfesztre érkező motorosoknak és autótulajdonosoknak nagy élményben van részük már negyedik éve, amikor Ajka közelében lévő kevésbé ismert, de természeti szépségekben bővelkedő helyekre jutnak el a betétprogram keretében. Jáger Zsolt, a túra szervezője ez alkalommal a Bakony déli hegyvonulatait mutatta be a résztvevőknek.

gyj_veteran autok talija 7050A járművekkel Tósokberéndről indulva a Jókai bányán keresztül jutottunk el a Sárcsi-kútig. A Kab-hegyet átszeltük. Közben megcsodáltuk a hegy gazdag növényvilágát, az utunkat szegélyező tölgyesekkel. Láttunk a hegyvidékre jellemző állatokból is néhányat. Majd a Balaton-felvidék gyöngyszemeit tekintettük meg. Pécsely után Balatonudvari közelében az Öreg-hegyen lévő Laci Pince Csárda adott lehetőséget egy kis pihenőre. Itt volt időnk szemügyre venni a konvojt alkotó ötven autócsodát és a húsz motort. Jött velünk 12 OT-s rendszámú oldtimer is, amelyek rendkívül igényesen voltak karbantartva, idejük meghaladta a 30 évet. A megállónál az egyik járműből retró zene hallatszott, amely különös hangulatot árasztva a múltat idézte. A tulajdonosok egymás járművét mustrálgatták. A kevésbé jártas szemlélődő megállapította, hogy ezek a megszállott autósok és motorosok más dimenzióban élnek. Az öltözetükkel, a járművükkel elkülönülnek, de minden bámészkodónak készségesen válaszolnak.

gyj_veteran autok talija 7006A túra alkalmával Horváth László mindenki Kuplung Lacija szakszerűen irányította a résztvevő járműveket. Közben volt lehetőség a gyönyörködni a tájban, a szőlőhegyekben és a borospincékben. Nagyvázsony és Vigántpetend között épített szerpentin kiesik a főbb közlekedési útvonalakból, ezért még néhány ajkainak is meglepetés volt. Viszont a Csend-völgyében elhaladva a „Szputnyik” már ismerős volt a többségnek, hiszen a Nagyvázsony felé vezető útról jól látható.

A 100 km-es út nagy élmény volt mindannyiunknak. Érdemes ellátogatni szűkebb körben is ezekre a helyekre, hiszen temérdek kincs rejtőzik a Bakonyban és a Balaton-felvidéken.

Cs.B.É.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply