Turi-buli és adománygyűjtés

Újabb rendhagyó programot szervezett Szabó Ágnes, az ajkai kultúrkocsma megteremtője, aki ismételten megmutatta kreativitását. Bebizonyította, hogy a látszólag teljesen eltérő dolgok is jól megférnek egymás mellett.

Október első csütörtök estéjén mini piaccá alakult a White Dog Cafe Pub, a város romkocsmája. Akinek már nem volt mit felvennie, pedig otthon tele a ruhásszekrény, vagy unta már a szép, de régi bizsu ékszereit, elcserélhette másikra. A terem egy részét hosszú függönnyel leválasztották, ami próbafülke gyanánt szolgált. A csakis erre az alkalomra felállított óriási tükörben pedig tetőtől talpig megszemlélhették magukat a fiatalok új szerelésükben. A ruha cserét élőzenével kötötték össze, szólt a hard rock és a blues, miközben retro karkötők, fülbevalók és nyakláncok találtak új gazdájukra. Belépő és asztalpénz helyett a Zeneiskola alapítványának gyűjtöttek az erre a célja kihelyezett dobozban.

Aki időközben megszomjazott vagy éhségét szerette volna csillapítani, annak sem kellett csalódnia. A gyógynövényes szörpök, a levendulás limonádék és koktélok mellé finom melegszendvicsek készültek.

A vendéglátós elárulta, hogy a jövőben is rendszeresen támogatják majd a művészetet. Kedd esténként pedig társasjátékozni hívják a vendégeket.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply