Tűzoltókhoz riasztották az ajkai tűzoltókat

A tegnap délután érkezett erős, olykor viharos szél miatt ez idáig tíz alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak megyeszerte. Az egyik riasztás a Devecseri Önkéntes Tűzoltó-egyesülettől érkezett.

Az erős szél következtében veszélyesen megdőlt, illetve kidőlt nagyméretű fák jelentettek veszélyt, valamint okoztak kisebb fennakadásokat a közlekedésben Veszprém megyében. A beavatkozások zömét a pápai hivatásos tűzoltók végezték, akiket főként a pápai járás területén kidőlt fákhoz hívtak segítségül. Pápateszéren az Ady Endre utcában egy nagyméretű fa veszélyeztette a mellette álló lakóházat, míg Nagyacsádon egy villanyvezetékre dőlt rá egy magas fa.

Műszaki mentés miatt riasztották az ajkai hivatásos tűzoltókat is, akiknek Devecserbe kellett vonulniuk. Ezen a helyszínen a helyi önkéntes tűzoltó egyesület laktanyájának teteje rongálódott meg az erős szél következtében kidőlt tömlőszárító oszlop miatt.

Általánosságban elmondható, hogy a tűzoltók a beavatkozásokat rövid időn belül, hatékonyan hajtották végre, így a viharkárok komolyabb fennakadásokat nem okoztak Veszprém megyében – tájékoztatta portálunkat Helt Ákos tűzoltó hadnagy, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply