Úgy nyertünk, hogy veszítettünk

Lezárult a település fejlesztési, úgynevezett „TOP-os” pályázatok elbírálásának első köre. Az eredményekről Fenyvesi Zoltán, a Fidesz-KDNP megyei igazgatója számolt be sajtótájékoztató keretében.

Fenyvesi szerint az ajkai városvezetés érdekérvényesítésének gyengeségén múlt, hogy a különböző elbírálási szinteken a beadott 14 pályázatból mindössze kettő – a bennfentes információkkal rendelkező Fenyvesi szerint három – jutott át.

Az ajkai önkormányzat által megpályázott összeg hárommilliárd forint volt, az „eredmény” pedig valamivel több, mint 300 millió.

A pártigazgató elmondta, hogy a beadott pályázatok közül harminc vár még elbírálásra, a fennmaradók felét elfogadta, felét elutasította a „bírálati lánc”.

Statisztikailag tehát Ajkának legalább 6-7 pályázaton kellett volna eredményesnek lennie, de a statisztikával könnyen becsaphatjuk magunkat (és másokat is, szándék dolga).

Megtudhattuk a pártigazgatótól, hogy a pályázatok több mint fele (darabszám!) falvakban valósul meg, és Pápa – elutasított pályázatai ellenére – 4,2 milliárd forint boldog felhasználója lesz.

A sajtótájékoztatón Fenyvesi legerősebb – és talán legképtelenebbnek tűnő – állítása az volt, hogy azok szavaztak a pályázatok ellen, akik beadták őket. Név szerint kiemelte dr. Horváth Józsefet, Ajka város alpolgármesterét, aki „bizonyára Schwartz Béla polgármester utasítására” szavazott az önkormányzat által benyújtott pályázatok ellen, így nem támogatta Ajka-Padragkút védőnői és gyermekorvosi rendelő fejlesztését, Ajka-Padragkút bányaterület rehabilitációját és az Ajkai Innovációs és Szolgáltató Centrum kialakítását, több más megjelölt cél mellett.

A sajtótájékoztatót követően megkérdeztük a „megszólított” dr. Horváth Józsefet, aki szerint az ott elhangzottak tele voltak valótlansággal és csúsztatással.

– Ajkát az első körös értékelésben nagyon komoly hátrányok érték. Tudjuk, hogy Pápa 4,2 milliárdot, Várpalota 2,2 milliárdot, Sümeg 1,8 milliárdot, de Balatonfüred és Zirc is 1,3 milliárdot nyert el, utóbbi esetében ez megegyezik a város éves költségvetésével. Kijelenthetjük, hogy a megyei közgyűlés volt az, amelyik nem támogatta Ajka pályázatait.

A döntéselőkészítő bizottság – amelynek tagja volt Polgárdy Imre, a Megyei Közgyűlés fideszes elnöke – tette azt a javaslatot a megyei közgyűlésnek, amelyben a fenti fideszes városokat támogatta, Ajkának pedig a pályázatok döntő részének elutasítása jutott. Az pedig, hogy a támogatottakról és az elutasítottakról külön kellett szavazni, színtiszta hazugság. Ugyanis a támogatottak és az elutasítottak egy határozatban szerepeltek. A 17 tagú megyei közgyűlésből a 3 fős MSZP frakció kérte, hogy külön lehessen szavazni a támogatottakra és az elutasítottakra. A fideszes többség ezt lesöpörte. Ezután jelentettük be, hogy nem kívánunk részt venni a szavazásban, sem én, sem az MSZP frakció nem asszisztál ahhoz, hogy ezeket a fideszes városokat kitömjük pénzzel. Tehát nem igaz, hogy nem támogattam az ajkai pályázatokat, hanem nem vettünk részt a szavazásban, ugyanis ez az etikátlan módszer csak ezt tette lehetővé nekünk.

Az elhangzott összehasonlítás is rossz volt. Ugyanis a Várpalota által elnyert 5 pályázati támogatás 2,2 milliárd forintot takar, az ajkai 3 pedig 330 milliót. Az a felvetés pedig, hogy Schwartz Béla utasítására nem szavaztam meg az ajkai pályázatokat, normális ember fejében meg sem fordul, ugyanis a szavazás előre le volt „zsírozva” a testület összetételéből fakadóan is, és a fideszesek minden kritika nélkül minden egyes pontot megszavaztak.

Megismétlem tehát: a megyei közgyűlés fideszes többsége nem támogatta az ajkai pályázatok többségét, csupán ezt a 330 milliót, ami „sima”, etikátlan politikai döntés.

Lékó Sándor

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply