Ügyesség, kreativitás, technikaverseny

Fotó: Györkös

Szerszámok, felhasználni kívánt alkatrészek és a versenyfeladatot részletező lapok borították az asztalokat a 4. alkalommal meghirdetett Ezermester vetélkedőn az Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola szaktantermében, ahol a diákoknak az ügyességükön túl a kreativitásukra is szükségük volt, hogy másfél óra alatt egy olyan léghajtásos járművet alkossanak, amely villanymotor forgatta propeller segítségével halad.

A versenyre kilenc, kéttagú csapat jelentkezett Ajkáról és a környékről, fiúk-lányok vegyesen, hogy elhódítsák az értékes ajándékcsomagok valamelyikét. A munkának nekilátva látszott, hogy a tanulók nem először fognak „műszaki rajzot” és fűrészt a kezükben, mindegyikőjük jól bánt a rendelkezésre álló eszközökkel, ami a szervezőknek nem okozott meglepetést, hiszen az iskola technika munkaközössége, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az osztrák Winkleriskolaszer Kft. pontosan az ügyeskezű fiataloknak hirdette meg a versenyt, amelynek két fordulója volt.

Az értékelés pillanatai

A közös megmérettetés előtt néhány héttel minden jelentkező csapat egy előzetes, versenyre hangoló feladatot kapott, amit otthon, vagy az iskolában kellett összeállítaniuk a kapott csomagból. Elsőként egy „gumimotoros” versenyautó elkészítését várták a szervezők, amit be is kellett mutatniuk a párosoknak a Borsos iskolában szervezett második fordulón, ahol a már említett léghajtásos jármű megvalósítása állt a fókuszban.

A szerkezetek elkészítésénél a pontosságot, az igényes megmunkálást, a hibátlan áramköri bekötést és a helyes működőképességet értékelte Vesztróczy László nyugdíjas technikatanár, egykori szaktanácsadó.

Kristóf és Péter itt már tudta, hogy övék a győzelem!

A versenyben Puskás Kristóf és Heinfart Péter bizonyult a legügyesebbnek, ők a megszerezhető 60 pontból 56-ot gyűjtöttek be. Díjuk egy-egy távirányíthatós Forma 1-es versenyautó építőcsomag volt. Második helyen Somogyi Roland és Pauz Kornél végzett 53 ponttal, ők egy-egy motoros dózer építőcsomagnak örülhettek. Mindkét csapat a Fekete István–Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnáziumból érkezett. Harmadik legjobbként az úrkúti, Hauser Lajos Általános Iskola diákjai végeztek 50 ponttal. Hajdu Levente és Fodor Gábor jutalma egy-egy kormányozható terepjáró építőcsomag lett. A megmérettetésről a többi diák sem távozott üres kézzel.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

1 Trackback / Pingback

  1. Ezermester vetélkedő – Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola

Leave a Reply