Új épülettel bővült a Sportcentrum

Fotó: Györkös

Nem enyészik el az egykori Stadion étterem, hiszen a korábban vendéglőnek helyet adó épület ezentúl a labdarúgó utánpótlás központja lesz.

Egészen pontosan az úgynevezett „Bozsik korosztályoké”, hiszen a felújított épületben a 6-12 éves játékosok kaptak öltözőket, szertárat és további kiszolgáló helyiségeket. A munkálatok már hónapok óta folytak, a hivatalos átadásra pedig március 19-én került sor. Az eseményre nagyon sokan voltak kíváncsiak. Köszöntőjében Schwartz Béla polgármester elmondta, szeretnék az ajkai labdarúgást visszaemelni régi fényébe. Ehhez nem csak a felnőtt csapatnak kell előrelépnie, hanem az utánpótlásnak is. A városvezető ugyanakkor megjegyezte, hogy más egyesületek irigykedve tekintenek településünkre, hiszen itt a labdarúgó csapatok minden szempontból megfelelő háttérrel várhatják a bajnokságot. A polgármester külön méltatta Geri Gyulát, a Sportváros Nonprofit kft. ügyvezetőjét, akinek az ötlete nyomán vásárolták meg és újították fel a műfüves kispályák szomszédságában fekvő épületet. Ezt követően maga a megszólított mesélt az épületről, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy önellátó, vagyis a működéshez szükséges energiát a tetején található napelemekből nyeri. Geri Gyula hozzátette, egészen ritka, hogy a 6-12 éves korosztály saját épületet kap, ezzel városunk minden bizonnyal az elsők között jár az egész országot tekintve is. Az új épületben nem csak a kis labdarúgók kaptak helyet, hanem itt talált új otthonára a Sportmúzeum is, vagyis a városunk sportmúltját bemutató tárlat. A polgármester a fiatal focistákkal együtt vágta át a nemzeti színű szalagot, hivatalosan is átadva ezzel a létesítményt. A megnyitóra érkezett népes gyereksereg és szüleik ezt követően bejárták az épületet, igaz nem volt könnyű dolguk, hiszen a helyiségek a nagy érdeklődés miatt zsúfolásig megteltek. A fiatalok körében nagy sikert aratattak a Sportmúzeum plakátjai, érmei és régen használt, általuk még talán sohasem látott sporteszközei. A labdarúgó palánták ünnepélyes ígéretet tettek, hogy „második otthonukra” nagyon fognak vigyázni.

Csicsics Richárd

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply