Új év, régi sérelmek, házi barkács-megoldás

Olvasónknak nem indult túl idillien a 2018-as esztendő, ahogy arról január 3-án az Ajkai Szó Online facebook oldalán beszámoltunk, hiszen egy ismeretlen „jótevő” kiszúrta autója két, a járda felőli oldalon, takarásban lévő kerekét közterületen és egy doboz szeget is az útra szórt a jármű körül biztos, ami biztos alapon, hogy felhívja a tulajdonos és felesége figyelmét a gyalogos életmód egészségesebb jellegére.

– Két éve lakunk a Korányi Frigyes utcában, azóta nem találunk megfelelő parkolási pozitúrát, ami minden környékbeli lakónak tetszene. Mindig valaki szól, hogy az „úgy” nem lesz jó, mert az az ő helye. Nagyjából egy éve egy illetékes szakember is időt szakított rá az önkormányzattól, hogy terepszemlét tartson a lakhelyünk körül. Minden helyen szabályosan parkolhatunk, ahol eddig próbáltuk, tájékoztatott minket az önkormányzat munkatársa. Ennek ellenére tisztában vagyunk vele, hogy az országban elég erős a birtoklási kényszer, ami íratlan szabályokat szül. A gépjárművek megnövekedett száma pedig fullasztja a környezetet és zabálja a parkolóhelyeket. Ezért kaphattuk meg mi is a jelet, járjunk gyalog, úgy sokkal egészségesebb – fogalmazott portálunknak a fiatalember, aki megtette ugyan a megfelelő lépéseket a rendőrségen, de ennek ellenére most is tanácstalan, hiszen nem tudja, hol tudhatná biztonságban a kocsit, amelyre szükségük van. Felesége azzal indult volna munkába az ominózus reggelen is.

Valljuk be igencsak furcsa módját választotta a felebaráti szeretetnek a „jótevő”, hiszen nemcsak, hogy kárt okozott, de az arra közlekedők biztonságát is veszélyeztette, ennek ellenére a károsult hozzáállása példamutató.

– Sokan akartak már segíteni ötletekkel, de életszerű megoldásra nem leltünk ez idáig. Az elkövető ismeretlen, valószínű az is marad, gyanúsítgatni senkit nem akarunk és nem is érdemes. Nem ez a megoldás útja, hanem az, hogy megpróbálunk emberek módjára együtt élni és elviselni az esetleges nehézségeket is összetűzés nélkül – hangsúlyozta a fiatalember.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

1 Trackback / Pingback

  1. Barkácsolás helyett.. - Ajkai Szó

Leave a Reply