Új helyen a Földhivatal

Az Ajkai Járási Hivatal Földhivatali Osztálya augusztus 30. óta a Szabadság tér 12. szám alatt, a Városháza épületében folytatja működését. A költözés okairól dr. Somogyi Gyöngyi Máriát, az Ajkai Járási Hivatal vezetőjét kérdeztük.

– Miért volt szükség arra, hogy a régi épületből új helyre költözzön a létesítmény?

– A hazai költségvetési hatékonyságnak és uniós forrásoknak köszönhetően 2013-tól folyamatosan kiépültek az új típusú ügyfélszolgálatok, úgynevezett Kormányablakok. 2015. II. félévében közel 120 millió forintos beruházással sor került az Ajka, Újélet utca 8. szám alatti – a helyiek számára csak Kaszinó néven ismert – állami tulajdonú épület átalakítására, amelyben a Kormányablak Osztály a Szabadság tér 12. szám alól, valamint a Foglalkoztatási Osztály a Móra Ferenc u. 28. szám alatti bérleményből költözött a felújított épületbe. A Foglalkoztatási Osztály elhelyezését biztosító bérlemény fenntartására továbbiakban nem volt szükség, ezzel a költözést követően a bérleti díj megtakarítására nyílt lehetőség. A takarékos gazdálkodás elvét szem előtt tartva döntött a Kormányhivatal arról, hogy a városközponttól távolabb levő bérleményben működő Földhivatali Osztály a Kormányablak Osztály helyére költözik a Szabadság tér 12. szám alá. A Veszprém Megyei Kormányhivatal a két bérlemény megszüntetésével évi 18 millió forint megtakarítást ér el, ami a jövőben az ingatlanállomány jó állapotának fenntartását, állagmegőrző beruházások végrehajtását biztosíthatja. Az olcsóbb területi államigazgatás megvalósulásának biztosítása érdekében a Földhivatali Osztály átköltözésével az Ajkai Járási Hivatal két helyszínen működik tovább, ami az ügyfelek számára egyszerűbb, gyorsabb és ügyfélbarát, a Járási Hivatal részéről pedig hatékonyabb ügyintézést biztosít.

gyj_foldhivatal-uj-helyen-3514

– Mikor van ügyfélfogadás az intézményben?

– Minden hétköznap van ügyfélfogadás az irodában. Hétfőn 8-13 óra között, illetve 14-17 óráig vannak nyitva. Kedden, szerdán és pénteken 8-13.30-ig, csütörtökön pedig 8-15.30-ig van lehetőség ügyintézésre.

gyj_foldhivatal-uj-helyen-3512

Milyen ügyekben szükséges, hogy a lakosság felkeresse a Földhivatalt?

– A Földhivatali Osztály ellátja az ingatlan-nyilvántartással, földhasználattal, földforgalommal és a földmérésekkel kapcsolatos ügyeket.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply